Bevezetés a demográfiába [antikvár]

I. A DEMOGRÁFIA FOGALMA, TÁRGYA ÉS MÓDSZERE1. A népesség megfigyelésének és elemzésének kezdeteiNémi egyszerűsítéssel és idealizálással mondhatjuk, hogy a történelmileg változó mindenkori állami-társadalmi-gazdasági élet alfája és ómegája az ember, illetve ezek összessége, a népesség. Az egyén, illetve a népesség megjelenik: egy oldalról, mint fogyasztó, a történelmileg változó és a természeti környezettől is függó' igényével, anyagi és szellemi szükségleteivel; más oldalról, mint a legfontosabb (elemi) termelőerő, gyarapodó ismereteivel' elégíti ki saját szükségleteit; s mindezek egy bonyolult kölcsönhatásos rendszert alkotnak az adott társadalmi-gazdasági-környezeti realitásokkal. Továbbá egy egyén, élete folyamán - mint nevelésre-oktatásra szoruló gyermek, vagy továbbtanuló ifjú, mint katona, mint munkaerő, mint szülő-eltartó, majd mint ismét ellátsára szoruló időskorú - különböző szerepet tölt be a társadalomban, és ezen belül kisebb-nagyobb közösségekben.Természetesnek tűnik tehát, hogy a népesség megismerésére irányuló törekvések hosszú múltra, az ókorba vezethetők vissza. Már a korai államok, elsősorban a szervezettebb nagybirodalmak vezetői is szükségesnek látták megismerni államuk politikai, gazdasági, katonai erőviszonyait és teljesítőképességét, legalábbis a hadrafogható férfiak, az adófizetők, az uralkodó osztály tagjainak és a nagy állami építkezésekre felhasználható munkaerő számát. Ismeretes a mintegy négyezer évvel ezelőtti kínai népösszeírás, majd hasonló összeírásokat hajtottak végre Egyiptomban, Indiában, a görög városállamokban. A római birodalomban ugyancsak az i.e. vezették be a censusokat, amelyeket a köztársaság idejében ötévenként megismételtek; sőt az ókori görög-római birodalmakban - a kiváltságosok körében - már nyilvántartásokat is vezettek a születésekről és a halálozásokról. (Athénben a phratriák, Rómában serv1us tullius alatt kijelölt templomok, majd marcus császár rendeletére a praefectus aerárii Saturni hivatala.)A középkorban, a nagy birodalmak szétesésével a népösszeírások szerepe is jelentősen csökkent. A születésrekre, házasságkötésekre, a halálozásokra vonatkozó, kezdetben hézagos és rendszertelen egyházi nyilvántartások mellett az állami összeírások (is) kifejezetten adózási célokat szolgáltak, amelyek, mint szekunder jellegű statisztikák, egyben utólagosan a történeti népességkutatás forrásai is.Az európai országok népességének megismerésében a XVI-XVIII. században mind fokozottabb szerepet játszott az egyházi anyakönyvezés általánossá és rendszeressé válása, és ezzel párhuzamosan a regisztrált adatok bővítése. (A tridenti zsinat 1563-ban kötelezően rendelte el a katolikus egyházkerületek részére a születések és a házasságkötések regisztrálását, majd az 1600-as években a halálozások nyilvántartását is. Ennek5