Érték és Valóság 8. [antikvár]

LENGYEL GYÖRGY MEGJEGYZÉSEK AZ „ELIT MINŐSÉGÉRŐL" Arra kértek, hogy nyitó eladást tartsak az elitek minőségének problematikájával foglalkozó műhelytalálkozón. Véleményem szerint jó, ha egy nyitó beszéd rövid, gondolatokat provokál és teret hagy a további vitának. Alapvetően kérdéseket kell feltennie ahelyett, hogy a végleges válaszokat próbálná megadni. Mivel mindig több kérdésem van, mint válaszom, számomra nem okoz nagy problémát a feladat ezen része. Továbbá, megígérhetem azt is, hogy előadásom rövid lesz. Ami a gondolatokra gyakorolt hatást illeti, tudom, hogy a kollégák már elkészítették saját előadásaikat, ezért viszonylag kevés esélye van annak, hogy tisztázó vitát provokálhatok. Mégis megpróbálok a lehető legprovokatívabb lenni, remélve, hogy több gondolatot, mint érzelmet váltok ki, ami nem köny-nyű feladat ilyen érzékeny témában, mint az elitek problémája. Kérdéseimet és megjegyzéseimet öt tág tematikába szerveztem. Először a normatív és deskriptív elit-megköze-lítés problémáját érintem. Másodsorban, az elitek esetében a minőség lehetséges tartalmáról gondolkozom. Majd felvázolok néhány olyan körülményt, amely leírja a posztszocialista társadalmakban az elitek változását. Aztán elidőzöm azoknál az okoknál, hogy miért kerültük el eddig az elitek minőségének kérdését. Végül pedig néhány ope- racionalizációs problémát és hasonló kérdést vetek fel. 1. A normatív és deskriptív elit-megközelítések Hadd kezdjem egy kevésbé provokatív gondolattal, amelynek mégis messzemenő kihatásai lehetnek. Már Paretónál a kezdet-kez-detén fellelhető az elit koncepciójának egy belső bizonytalansága. írásaiban egyrészt Pareto utal azokra, akik saját tevékenységi körükben a legjobbak, másrészt pedig azokra, akik a „kombinációk" vagy a „prezervá-ciók" reziduumainak tulajdonítható döntéshozatali pozíciók csúcsán vannak, ahogy ő fogalmazott (Pareto 1966). Ez utóbbi nézet közelebb áll a deskriptív megközelítéshez, amelyet a mai elitkutatás széles körben alkalmaz (Dogan-Higley 1998, Etzioni-Halevy 1997, Hofíman-Lange 1987, Eyal-Szelényi-Towsnley 1998, Higley-Pakuls-ki-Wesolowski 1998, Higley-Lengyel 2000, Scott 1990, Dogan 2003), az előzővel ellentétben, ahol erős normatív implikációk vannak. Ha az első változatra támaszkodnánk, hamarosan lezárhatnánk az elitek minőségének szentelt konferenciát azzal az állítással, hogy az elitek per definitionem a legjobbak. Az a tény, hogy országonként eltérnek egy- 5