Jöjjön el a mi időnk [antikvár]

Elődeim kezét fogomIn honorem László GyulaNévadó ünnepségre szólított haza egykori iskolám csengője. Hangját Forrai Tibor homoródszentpáli kollégám telefonhívása is felerősítette: aztán annál fontosabb dolgom ne legyen, minthogy megérkezzem 2000. október 29-re. Hiszen LÁSZLÓ GYULA neve kerül fel az épület homlokzatára.- LegfóTib ideje - nyugtáztam volt a nemes szándékot de lenne egy kikötésem Mire Tibor barátom egy pillanatra meghökkent. És mert hosszú és megpróbáltatásokkal telített évtizedek óta fél szóból is értjük egymást, maga röpteti tovább a benne is régóta fészkelő gondolatot: ne csak a homlokzatra kerüljön ki a Széchényi-díjas régészprofesszor szellemi védjegye, hanem a homlokok mögé is bekerüljön végre annak világtágító jelentése, önérték-tudatimkat gazdagító értelme.Amiből is tudhattam: a távlatépítő 2000. esztendőben a szellemi otthonteremtés újabb korszakához érkeztek szülővidékem emberei.A hetvenes-nyolcvanas években, a Homoród menti Művelődési Hetek szervezése idején, amikor Imreh István, Faragó József, Demény Lajos, Egyed Ákos (ma valamennyien a Magyar Tudományos Akadémia tagjai) igyekeztek időtállóbbá szőni a Hargita alatti kistáj lakosainak megfoszlott történelmi/nemzeti értékpalástját -mindig magunkon éreztük névadónk számon tartó/számon kérő tekintetét. Elsősorban Imreh Istvánnak és Faragó Józsefnek köszönhetően, akik szíves-örömest idézték szűkebb körünkbe a második világháború utáni időszak értelmiségnevelő műhelyének, a kolozsvári Móricz Zsigmond Népi Kollégiumnak a tanárelnökét. Igaz, nyilvánosan akkor nem beszélhettünk munkásságának össznemzeti jelentőségéről - az Illyés Gyula-i értelemben vett történelemteremtés másoknak volt a privilégiuma; azoké, akik úgy