Bővebb ismertető
Hőskora kezdetén a tömegkommunikációelmélet a technikai kommunikáció modelljét vette át. Ennek három lényegi eleme van: a közlő, a közvetítő és a befogadó. A közlemény a közlőtől a közvetítő csatornán át halad a befogadóhoz. Bizonyos közlemény célbaérésének, azaz a kommunikáció funkcionálásának, sőt azon túl hatékonyságának csak egy feltétele van: a közvetítő csatorna zavartalansága s jó teljesítménye. Amennyiben a közvetítő nem szűri s nem torzítja a közleményt, úgy az célba ér - a kommunikáció veszteségmentesen zajlik.
Az elméleti modellel ellentétben a gyakorlat a kezdetek kezdetétől azt mutatta, hogy a tömegkommunikáció folyamatában a közlés csak részben, eltorzulva, átalakulva ér célba. A közlő és a befogadó közötti információveszteség és változás tarthatatlanná tette a közvetítőcsatorna meglehetősen egysíkú - egyszerre köznapi és technikai - szemléletét. A gyakorlat kritikája mégsem vezetett a modell egészének elvetéséhez, hanem csupán a csatorna fogalmát cserélték át a "black box" képére. A fekete dobozban nem tudjuk, hogy a közlemény miért és milyen mértékben kopik, torzul, transzformálódik. Egyszerűen tudomásul vesszük, hogy a közlő és a befogadó között van egy zavaró tényező. Persze ez vitathatatlan ugyan, csak éppen semmi tudományos haszonnal nem jár. A kérdés ugyanis nem az, hogy zavarja-e valami a közvetítést - erre a gyakorlat már megadta a választ -, hanem az, hogy mi, milyen mértékben és hogyan befolyásolja azt? A természettudományban használható az előbbi modell, mert viszonylag egyértelműen meghatározható mind a közlő, mind a befogadó, mind a közvetítő csatorna. Az elméleti meghatározás problémamentessége miatt itt csupán a három elem leírásának pontossága a kérdés, Teljesen más a helyzet az emberi, különösképpen pedig a tömegkommunikációval.