Őszinte nők [antikvár]

Megrögzött nőpárti vagyok. Jó vicc, nagy dolog. Csakhogy én nem úgy vagyok nőpárti... Nem úgy, ahogy a férfiak többsége. A vonzalmam - nem, ez nem eléggé jó szó ide - a csodálatom, a rajongásom, a mániám, úgy állított a nők mellé, hogy soha semmi nem ingathatott meg. A hozzám legközelebb állók köre mindig is nőkből állt, és ez ma sincs másképp. Nőknek nyíltam meg legőszintébben, nők hatottak legmélyebben a lelkembe, nőkre bíztam legkönnyebben és leggyorsabban magamat. A férfi barátságban mindig maradt egy parányi versengés, és ez azonnal az összhang rovására ment. A nőkben sokkal több az együttérzés, a megértés, a megbocsátás és - a legfőbb - a türelem. Amikor a kéziratot kezembe vettem, kíváncsi voltam; az itt szereplő ismert, népszerű hölgyek, nemük kimagasló egyedei a legkülönbözőbb tereken, ugyan ők is megfelelnek-e annak a képnek, amely a nőkről általában bennem él. Voltak kétségeim, hiszen ezek a hölgyek - hogy úgy mondjam - nem típusos esetek. Pályájukból, hivatásukból eredően - véltem - óhatatlanul inkább önmaguk felé fordulnak, károsodhat empátiájuk, ráérző készségük, sőt türelmük is. Aztán „meghallgattam" önvallomásaikat és nagy megkönnyebbüléssel mondhatom, hogy legyen bár nagyszerű színésznő, kitűnő tévériporter, gyönyörű modell, vagy remekíró, mind, egytől-egyig valamennyi elsősorban és maradéktalanul NŐ! Hogy csakugyan őszinte is, amint a Szerző állítja? Ezt már csak a nőolvasók tudják hitelesen megállapítani. Köztünk maradjon: engem az már nem is érdekel...