A parasztság a középkori Nyugat-Európában [antikvár]

Ez a könyv a moszkvai egyetem történettudományi fakultásának hallgatói és aspiránsai számára a középkori parasztság történetéről tartott szakkollégiumi előadások sokéves gyakorlatából született. E körülmény a munka jellegét is meghatározza. Mint minden előadássorozat - különösen, ha sajátos tematikájú szakkollégiumról van szó -, ez is azt tűzi ki célul, hogy összegezze mindazt, amit az adott témában egyáltalán elértek, akár külföldön, akár a szovjet szakirodalomban, amely köztudottan sokat foglalkozott, s jelenleg is sokat foglalkozik a dolgozó tömegek történetét érintő problémákkal. Magától értetődik, hogy a könyv anyagának csupán töredékét teszi ki a szerző kutatása. Sok kérdésben kollégái, a szovjet középkorkutatók (Je. A Koszminszkij, A. I. Nyeuszihin és mások) munkáira támaszkodik, amelyek alapjául szolgálnak saját következtetéseihez. Sokat merít a polgári szerzők munkáiból is, hiszen a polgári tudomány óriási tényanyagot halmozott fel, s nem kevés hasznosítható általánosításra jutott. E tényeket és általánosításokat, marxista-leninista szempontú vizsgálatukat elvégezve, bármely tudósnak figyelembe kell venni, aki önálló elmélet kialakítására törekszik, annál is inkább, minthogy egyetlen kutató sem lehet szakértője mindazoknak a problémáknak, amelyeket a szintézis során érintenie kell. Így például a szerző, seregnyi ok miatt, nem foglalkozhatott önállóan a mezőgazdasági technika fejlődési folyamatának tanulmányozásával és kénytelen volt - jóllehet tudja, milyen fontos ez a probléma a parasztság társadalmi-politikai története szempontjából - az európai szakirodalom legtekintélyesebb összefoglaló jellegű monográfiáiból merített alapvető tények ismertetésére szorítkozik. A szakkollégiumi témaválasztás tökéletesen érthető a mi országunkban, a dolgozó első államában és társadalmában. A dolgozó tömegek történelmének tanulmányozása kötelessége társadalmunknak és országunk történettudósainak. Különösen érvényes ez a parasztság történetére a feudális termelési viszonyok uralma idején. A világtörténelmi fejlődésnek ebben a szakaszában a parasztságnak mint alapvető dolgozó osztálynak a helyzete sajátságosan alakult. Olyan osztály volt, amely az egész társadalom léte szempontjából nélkülözhetetlen anyagi értékeket termelte, s ugyanakkor olyan osztály, amely legkevésbé élvezte munkája gyümölcseit; megteremtette a kultúra fejlődésének anyagi feltételeit, maga azonban kevéssé volt kulturált. Csaknem teljesen hiányzott az osztályöntudata, nem volt saját, önmaga által írt történelme, és az, amit tudunk róla, osztályellenességeitől származik, akik csupán olyan esetekben emlékeztek meg róla, amikor megtagadta a munkát; és nem viselte megadóan a társadalom általános eltartójának terhes sorsát. Holott a parasztság, miközben állandóan küzdött a természet erőivel, és termelte az emberiség számára nélkülözhetetlen termékeket, olyan ősi népművészetet hagyott ránk, amely a környező világhoz, a természethez, az emberekhez fűződő közvetlen, semmiféle elmélettel össze nem kuszálható művészi kapcsolat számtalan színében tündököl; kiapadhatatlan forrása volt nemcsak az anyagi, de a szellemi értékeknek is, amelyekből a későbbi művészek mintát és ihletet merítettek, pedig távolról sem mindig értették, kinek köszönhetik szellemi gazdagságukat. E tekintetben a parasztság sorsa kevésbé volt előnyös, mint a feudalizmust követő kapitalista formáció alapvető osztályáé, a proletariátusé. A burzsoá társadalom forradalmasodott technikájú új társadalmi-gazdasági rendszere által szült proletariátus, amely kialakította osztálytudatát, annak a haladó értelmiségnek a hatása alatt formálódott, amelynek egyes képviselői a proletariátus ideológusai lettek, s elsőként teremtettek természettudományos pontosságú társadalomtudományt. Ez a tudomány állapította meg a társadalom fejlődésének törvényeit és minden egyes osztály helyzetét valamennyi antagonisztikus osztálytársadalomban, köztük a parasztság helyzetét is a feudalizmusban. Egyébként, az igazság kedvéért meg kell mondanunk, hogy először a XIX. század első felének "reakciós romantikusait" kezdte foglalkoztatni a parasztság története; szembeállították az "egészséges" falusi életet a városi "romlottsággal", és a paraszti osztályban gyógyírt láttak a "proletariátus rákfenéjével" szemben. Mindez azonban nem akadályozta őket abban, hogy sok igazat mondjanak a parasztságról; ezt nemegyszer és megbecsüléssel konstatálták a marxizmus-leninizmus klasszikusai is.