Álom és értelem [antikvár]

Vannak ​a szellemnek olyan kimagasló képviselői, akikről nemcsak a kortársak, de az utókor is nehezen szabadul. Bizonyára mindenekelőtt azért, mert olyan dolgokat lát meg és mond ki saját korának és saját koráról, amelyekben egy-egy történelmi szakasz lényege tükröződik – életérzések, tanulságok sokasága, s ezeknek időszerűsége nemhogy tompulna, de még jobban exponálódik az idők múlásával. Ilyen kimagasló képviselője a szellemnek – a mi romániai magyar szellemiségünknek, de minden bizonnyal kora/korunk európai szellemiségének is – Szilágyi Domokos. Nem tudunk szabadulni Tőle – s bizonyára jó, hogy ez így van. Halála után nem sokkal kézbe vehettük összegyűjtött verseit, halála tizedik évfordulójára az emlékét idéző kötetet, s most miközben a nyomdában ólombetűsorokká formálódnak már kiadatlan versei, novellái és előkészületben van esszéinek, tanulmányainak kötete, íme, kézhez kapja az olvasó a MŰ első összefoglaló elemzését is. Cs. Gyímesi Évának már egy korábbi kötetében is jelent meg tanulmánya Szilágyi Domokos lírájáról. Ez a mostani könyve – műfaját tekintve leginkább monografikus eszének volna nevezhető – átfogó képet kíván adni a tragikus-korán elhunyt költő derékba tört pályájáról. Belülről, a szövegből magából bontja ki gondolatait, egy „lírai létértelmezés” perspektívájában, miáltal a leghitelesebb kép rajzolódik ki előttünk a Költőről, aki induláskor lelkesedni tudott egy csupa szépet és jót ígérő világért, s akinek halálba sodróan kellett megszenvednie a szépség és a világ feloldhatatlan konfliktusát.