Jegyzetek a Lábán-táncjelírásról [antikvár]

BEVEZETÉSLábán Rudolf 1928-ban közölte mozdulatírásának alapjait Schrifttanz (írott tánc) című folyóiratában. A tánctörténetben a Lábán-kinetográfía az első olyan írásrendszér, melyik alkalmas a mozdulatok folyamatosságának, tér- és időbeli egységének jelölésére.A táncjelírás előzményeiA modern hangjegyírás gyökerei a XI. századba nyúlnak vissza. A táncjelírás kezdetei sokkal későbbiek ennél, ez valószínűleg az emberi mozgás bonyolult, összetett voltának tulajdonítható. (A mozdulatírások kidolgozásában a legnagyobb nehézségek abból adódhattak, hogy a mozgásnak nemcsak időbeli, hanem térbeli kiterjedése van, és hogy az emberi test többszólamú mozgásokra is képes.)Legkorábbi ismert próbálkozások Európában a XV. századból származnak, az első kéziratokat Spanyolországban őrzik. A XV-XVI. században a táncírás a tánclépések elnevezésének rövidítéséből, betűszimbólumokból állt, ez a módszer természetesen feltételezte a lépések ismeretét.Thoinot Arbeau (1519-1596) Orchésographie című könyve (megjelent 1558-ban) az első komolyabb próbálkozás a tánc időbeli vonatkozásainak jelölésére. Arbeau a lépések elnevezéseit a megfelelő kottafejekhez rendelte, ezzel érzékeltette a mozdulatok időtartamát.A táncírás fejlődésében a következő fontos állomást a XIV. Lajos idejében felvirágzó hivatásos táncművészet, a francia akadémiai tánc kialakulása jelentette. Raoul Roger Feuillet (kb. 1675-1710) 1700-ban adta ki lejegyzési rendszerét, Choréographie ou l'art de décrire la danse címen. Feuillet jelrendszere világos, jól kidolgozott, de a segítségével a lábak mozgását csak a ritmus pontos jelölése nélkül lehetett megörökíteni. Ennek ellenére igen nagy népszerűségnek örvendett, több nyelvre lefordították, a klasszikus balett tanulmányozásának a mai napig ez a legfontosabb forrása.1852-ben adta ki Arthur Saint Léon (1821-1870) Sténochoréographie című könyvét. Az ő táncírás-módszerének az alapötlete a pálcikafigura volt, amelynek segítségével le lehetett jegyezni a kezek és a lábak helyzetét. A pálcikafigurákat a kottasorok fölé helyezte, így jelölte az időbeli viszonyokat. Saint Léon ötletét fejlesztette tovább Albert Zorn 1887-ben kiadott könyvében - Grammatik der Tanzkunst. A századfordulón ebből a könyvből tanultak a legtöbb európai táncakadémián. A gyors siker nem tudta azonban ellensúlyozni ennek a jelrendszernek a hátrányait. A pálcikafigurák használata nem volt tökéletesen alkalmas sem a tér harmadik dimenziójának a jelölésére, sem a mozgás folyamatosságának érzékeltetésére. Az időbeli viszonyokat pedig külön kellett jelölni.