Bevezetés a numerikus és gépi módszerekbe [antikvár]

1. BEVEZETES A tudományok fejlődéstörténetét tanulmányozva sok sajátos vonást fedezhetünk fel. Mindenekelőtt talán az tűnik a szemünkbe, hogy a fejlődés folyamata mennyire nem egyenletes. Rohamos fejlődést hozó szakaszok, átmeneti megtorpanások, majd ismét lökésszerű előrehaladások váltogatják egymást megváltoztatva időről időre a tudományok korábbi arculatát. A fejlődési folyamat e karakterisztikus vonása mellett talán legszem-betűnólDb az a tény, hogy a folyamatban két ellentétes irányzat alakult ki. Az egyiket disszociációnak nevezhetnők. Lényege abban van, hogy egyes - korábban egységes egésznek vett - tudományok az idők folyamán több egymástól külön álló tudományra váltak szét. Az ilyenirányú folyamat létrejöttének egyik oka nyilván magának a tudománjmak állandó fejlődésében rejlik. Abban, hogy a jelenségek vizsgálatához egyre finomabb módszereket használnak, amelyekkel mélyrehatóbb különbségeket és ujabb közös vonásokat fedeznek fel a korábban még egységesnek tűnő jelenségcsoporton belül. Nyilván elősegíti továbbá a disszociációs folyamatot az ismeretanyag rendkívül gyors növekedése, felhalmozódása is. Az elmondottak illusztrálására elegendő, ha a matematika fejlődésére utalunk, A görögöknél a matematika még a "tudománjrt" jelentette. Még Newton idejében is a matematikát - mint tudományt - egységes egésznek tekintették. Napjainkban viszont mint több tudomány komplexumát foghatjuk fel. A hajdani egész több önálló tudományra esett szét: analízisre, valószinüségszámitásra, algebrára, operációkutatásra, geometriára, topológiára stb. Hasonló folyamat más tudományok területén is lejátszódott és napjainkban is megfigyelhető, kimutatható ilyen tendencia. A disszociációs folyamat a fejlődésnek legjellemzőbb sajátossága. A disszociáció mellett azonban egy ellenkező irányú fejlődési folyamatnak is szemtanúi lehetünk. Ezt a folyamatot asszociáció-nak nevezhetnők. Lényege abban áll, hogy egymástól korábban távolesőnek tartott különálló tudományok uj átfogó tudománnyá, jobban mondva tudományos irányzattá egyesülnek. Az ilyen irányú fejlődés legfőbb oka nyilván abban rejlik, hogy az egyes tudományok nyújtotta eredményeket egyre mélyrehatóbban, sokrétűbben tudjuk elemezni, összehasonlítani, aminek folytán uj átfogóbb szempontok merülhetnek fel, általánosabb fogalmak alakulhatnak ki. Az eddig izoláltnak tartott jelenségcsoportoknál közös lényegi vonásokat állapíthatunk meg, ami viszont azt teszi lehetővé, hogy a különböző tudományok síkján felmerülő kérdések közös egységes elmélet (legtöbbször matematikai) segítségével tárgyalhatók. Az asszociációs folyamatra jó példaként szolgálhat pl. az "általános rezgéselmélet" megszületése. Ez az átfogó elmélet - mint tudjuk - egysé-