Magyarország gazdasági földrajza [antikvár]

A honfoglaló magyarság a IX. század végén a Duna-Tisza közét és a Dunántúlt szállta meg. Az Alföld mocsaras homokos területein csak átmenetileg tartózkodtak nomád állattenyésztők. A tőlük nyugatra fekvő területeken ekkor már feudális osztálytársadalom volt. Sajátos intézményeit hazánkban is átültették és ez nagymértékben befolyásolta az új társadalmi rend kialakulását. A földmívelés gyors terjedését elősegítette a legeltetésre használható terület korlátoltsága, a lakosság számának természetes szaporodás útján való növekedése, továbbá a tömegekre egyre jobban nehezedő adóteher. A feudális középkori Magyarország központja Dunántúlon volt. A kedvező természeti adottságok elősegítették a gyors fejlődést. Az ipar és kereskedelem kibontakozása jelentősen hatott a városiasodásra. Hasonló módon indult meg a fejlődés a hegyvidék és az Alföld érintkezési vonalánál. A középkor folyamán a nyugati és keleti országrészek közötti kiegyenlítődés folyamatát megváltoztatta a török hódoltság. A mohácsi csata után 150 évig az ország középső része török uralom alá került, a Habsburg-birodalom pedig előretolt védelmi területnek tartotta. A törökök kiűzése után az osztrákoktól való függés gazdasági és politikai téren még jobban érvényesült, és ezen a helyzeten a Rákóczi szabadságharc sem tudott változtatni.