Terep- és laborvizsgálati módszerek a természeti földrajzban [antikvár]

Részlet: 1. BEVEZETÉS A modern természeti földrajzi kutatás elengedhetetlen része a terepi és laboratóriumi munka. A klasszikus természeti földrajz a terepi megfigyelés alapján jutott újabb és újabb ismeretekhez. Az elemző tájvizsgálat már nem elégedhet meg a megfigyeléssel. A felszínfejlődés összetett kérdéseinek a megválaszolásához szükség van olyan feltárásokra, amelyek segítségével a korábbi események rekonstmálhatók. A szerzett ismeretekből már következtetni lehet a jelenlegi fonna kialakulására és fejlődésére. Ebben a munkában támaszkodni kell a korábbi tudományos megállapításokra. Napjaink táj vizsgálatai célul tűzik ki a táj működésének megismerését is. Ez a feltáró munka azonban csak alapos, a táj minden részletére kiterjedő analízis segítségével végezhető el. A legkorszerűbb feldolgozási módszerek akkor alkalmazhatók a táj működésének megismerésében, ha sok információnk van a természeti tájról. Ahhoz, hogy ezeket az adatokat megszerezhessük, sokirányú terepi és laboratóriumi vizsgálatot kell elvégeznünk. A jegyzet a legfontosabb terepi és laboratóriumi vizsgálati módszereket foglalja össze földrajz szakos hallgatók számára. Általában a geomorfológia problémája az, hogy olyan komplex formákat vizsgál, amelyek korábbi időszakokban, a hajdani feltételek között alakultak ki. A formaképző tényezők már nem mérhetők, csak a reliefből következtethetünk azokra. A geomorfológia, hasonlóan más geo-tudományokhoz, tulajdonképpen a német geomorfológiai szemléletből eredően, tapasztalati alapon továbbfejleszthető történeti szemlélettel dolgozik. Célja a formagenerációk történeti szukcesszió sorának leírása, a lepusztulás kronológiája alapján. Ez a munka a geomorfológiai alapkutatásokból indul ki, de módszerei alkalmazhatók tájökológiai, talajföldrajzi kutatásokban is. A klíma, a talaj, a domborzat vagy a vegetáció vizsgálata klasszikus földrajzi módszerekkel történik, azonban a tájkutatás során a geofaktorokat, mint a geoökorendszer elemeit vizsgáljuk. Egy terület fizionómiai alapú feltárása eddig csak ott lehetséges, ahol a jellemző tulajdonság a talajhoz, a vízhez vagy a domborzathoz kötődik. A folyamat a vizsgálatokban nem kerül előtérbe. Egy morfológiailag tagolatlan területnek is van azonban tájökológiai tagolódása, különösen akkor, ha pl. az idősebb felszínt fiatal üledékek borítják. A kutatók ezen az alapon ismerték fel, hogy a felszín fejlődése szempontjából a kőzettani felépítés és a felszínközeli talaj nagy jelentőségű. A jelenkori felszínfejlődés dinamikájában ezek domináns szerepet töltenek be. A felszínfejlődés egységeinek és a felszínformáknak felismeréséhez más társtudományok módszerei és eredményei is hozzájámltak. Mindenekelőtt a talajtani és szedimentológiai analízis módszerei alkalmazhatók a talajtani és tájökológiai kutatásokban. A fentiek ismeretében megállapíthatjuk, hogy a klasszikus földrajzi módszerek ma is jelentősek. Kiinduló alap továbbra is a megfigyelés, de ezt ma már a terepi- és laboratóriumi vizsgálatoknak kell kiegészítenie. A domborzat és a talaj szoros kapcsolatban van egymással. A domborzat befolyással van a rajta kialakult talaj típusára, sík térszínen a zónára jellemző talajok, a mélyedésekben viszont intrazonális talajok jönnek létre. A kis térségeknél, ahol a klíma nem mutat jelentős eltérést, a szubsztrátum anyaga határozza meg a talajok jellemzőit és tulajdonságait.