Bővebb ismertető
Részlet:
Telt, múlt az idő, esztendő esztendőre terült, szaporodtak, sokasodtak Hunor és Magyar maradvái: minden esztendővel szűkült a föld Szittyaországban. Tanakodni kezdettek az öregek s megmozdultak a fiatalok. Apáról fiúra szállott Csaba emlékezete, az ő sok szép szava, mondása Attila földjéről.
- Odamegyünk s visszavesszük, akárki bírja most! - mondták az ifjabbak egy szívvel, lélekkel.
Felbojdult az egész ország, öreg, fiatal: mind készülődött Attila földjére. Hegyek, völgyek zengtek a lelek szózatoktól: visszavesszük Attila földjét! Szájról szájra szállott Csaba mondása az elhagyott hazáról: fekete a földje, édes a vize, zöld selyemnél zöldebb a füve. Örvendezett minden lélek, csak Előd volt szomorú. Előd s a felesége: Emese. Előd, Attila másodunokája, Szittyaországban az első ember. Az elsők elseje. Vitéznek a legvitézebb, bölcsnek a legbölcsebb, öregnek is a legöregebb. Megmérhetetlen bánat ült a lelkén: nem volt gyermeke. Abban még megnyugodnék, hogy nem látja meg Attila földjét, csak az ő véréből való vér vezetné be a magyart az új hazába.