Magyarország története [antikvár]

Részlet a könyvből: A magyar nép és állam kialakulása A földrajzi alap A magyar történet színhelye a 9 század vége, tehát több mint ezer év óta a Dunának a Dévényi kaputól a Vaskapuig terjedő középső medencéje volt. A Duna-medencét is jellemzik azok az előnyös természeti feltételek, melyek az egész európai szárazföldön az emberi művelődésre kedvező viszonyokat hoztak létre: a mérsékelt éghajlat és elegendő csapadék, hogy a föld öntözés nélkül is teremjen. A gazdasági és társadalmi élet tehát itt hasonló feltételek közt, hasonló irányban indulhatott, mint nyugaton. A fejlődés ütemét azonban már a helyi sajátságok befolyásolták. Minél keményebb az éghajlat, minél többet kell a természettel az elemi szükségletekért küzdeni, annál kevesebb emberi munkafölösleg marad magasabbfokú állami élet, szellemi műveltség kialakítására, annál lassúbb a társadalom fejlődése. A Duna középső medencéjében, mint a földrajz kutatói ismétlik, kelet és nyugat földrajzi sajátságai találkoznak. A nagy, keleti euráziai füves síkságnak itt vannak, az Alföld táján, legnyugatibb foltjai. Ezt a sík tájat pedig az európai hegyrendszereknek az orosz steppékre néző, legkeletibb alakulása, a Kárpátok nagy, mintegy 1500 km hosszú félköríve övezi. (Innen a magyar irodalomban használatos Kárpát-medence név). A csapadék több, az éghajlat enyhébb, az állattenyésztés, a földművelés természeti feltételei kedvezőbbek itt, mint például a délorozs pusztaságon, de nem annyira kedvezők, mint Franciaországban vagy Angliában.