Társadalomismeret 1. [antikvár]

I OSZTÁLYUNK Emlékek a korábbi iskolaévekről Egy nápolyi iskolás gyerek a következőképpen idézi fel legfontosabb elemi iskolai élményeit: „Ugy érzem nem lehet igaz, hogy lassan elvégzem az elemi iskolát, olyan, mint egy álomkép. Mert amikor kezdtem, kicsi voltam, most amikor végzek, nagy vagyok, és amikor a középiskolából ballagok, mégnagyobb leszek. Elsőben mindig sírtam, mert kicsi voltam, de aztán ötödikben már nem sírtam. Sok barátot szereztem az iskolában, remélem jövőre megint találkozunk, persze ha átengedik őket. Az elemiben ezek voltak a legjobb dolgok: Első) a tanítóm, akit soha többé nem felejtek el, akkor se ha meghal. Második) a barátaim, kivéve egyet, Harmadik) a kirándulások. A legszebb kirándulásunk az volt, amikor Gennaro eltűnt a katakombáknál, és azt gondoltam, hogy biztos a halottak kapták el és röhögtünk, nem lehetett kibirni. Aztán emlékszem az orvosi vizsgálatra, amikor Rosetta fejében tetüt fogtak. Remélem hogy Nicola fogy egy kicsit, máskülömben szétpukkanik! Emlékszem a negyedikes csoportképre, amikor Antonio szarvat mutat nekem! A legrosszabb az elemi iskolában amikor esik és az anyukák félnek hogy elázik a gyerekük, és rohannak az esernyővel, a más gyerekét meg összetiporják. Remélem, a középiskolában nem lesz ilyen tiprolódás." (Részlet Marcello D'Orta: Én, reméljük, megúszom címíí kötetéből.)