Társadalomismeret, Jelenismeret [antikvár]

Vajon mi az oka annak, hogy néhányak könnyen kötnek új barátságokat, minden helyzetben gyorsan feltalálják magukat, míg mások félszegen félrevonulva, esetleg irigykedve nézik harsányabb társaikat? Létezik-e velünk született lelki alkat? Magunkkal hozzuk-e örökségként természetünket is, mint a hajunk és szemünk színét, testmagasságunkat? Összefügg-e a kedély a testi adottságokkal, igaz-e, hogy a soványabb alkatú ember barátságtalanabb, szorongóbb, a ducik pedig vidámabbak? Ezekre a kérdésekre a tudósok régóta keresgélik a választ. Mi is körbejárjuk ezt az érdekes témakört. Elöljáróban azonban már most elmondható, hogy az emberi személyiség kialakulásában nagy szerepet játszik környezete, vagyis az a körülmény, hogy a gyermek kit utánoz, kitől kér tanácsot, mennyire önálló döntéseiben. Fontos, hogy a serdülők ne féljenek a kudarcoktól, mert akkor nem mernek dönteni. A szerencsés tanulókat a családjuk akkor is szeretettel veszi körül, ha megbuknak. Mivel járulhattok hozzá ti magatok, hogy nálatok is ilyen legyen a légkör? Minden szülő arra vágyik, hogy gyermeke többre vigye, mint ő maga. S minél kevesebb megbecsülésben részesül munkahelyén, annál inkább fontos lesz számára a remény, hogy te többre viszed, szebb, megbecsültebb munkád lesz. Ezért is fontos a szülőknek a te jó bizonyítványod. Semmivel nem érheted el könnyebben, hogy nagynak, felnőttnek kezeljenek a szüleid, mint ha jól tanulsz iskoládban. Manapság azonban igen nehéz a nemzedékeknek közös nyelvet találni egymással, hiszen már az általános iskolában tapasztalhatták szüleid, ha segíteni akartak neked a tanulásban, hogy mindent másképp tanítanak, mint az ő idejükben, a történelmet, de a matematikát is.