"Theophil" kidolgozott hitelemzések I. [antikvár]

Mikor hat és fél évvel ezelőtt hitelemzéseim első kiadását közreadtam, tétován és bizonyos félelemmel tettem azt. Tudtam, hogy könyvemmel új utakon járok, és habár e csapáson magam nem egy sikerhez jutottam, semmiképen sem voltam bizonyos, másokra is örvendetes aratás vár, ha utánam jönnek. A teológián más módszereket tanultunk, és túlságosan fülembe csengett a régi bevált közmondás: járt utakat járatlanért el ne hagyj! Katekéziseim kedvező fogadtatása azonban teljes egészében igazolta nagyméltóságú dr. Czapik Gyula veszprémi megyéspüspök urat, akinek ismételt felszólítása és lelkes biztatása nélkül munkámat sohasem adtam volna közre, és akinek éppen ezért ezen az úton is ki szeretném fejezni őszinte köszönetemet. Könyvemmel kapcsolatban sok szépet és jót hallottam az ország minden részéből, de voltak olyanok is, akik aggodalommal nézték Theophilomat. Nem lehet gyakorlati szempontból helyes, - mondották - ha a gyermekek elé egyrészt annyira ideális példát állítunk, mint Theophil, másrészt olyan romlottat, mint Júdás. Az élet nem ilyen. Ami pedig nem élethű, az nem is lehet vonzó, következőleg nem is fogják követni. Ez a kifogás először nem egészen igaz, mert Theophilban is találunk némi rosszat, és Júdásban is van kevés jó; másodszor túlságosan elméleti. A gyakorlat ugyanis azt mutatta, hogy a gyermekek mindenfelé nagy örömmel fogadták az általam eléjük állított kis gyermekhőst. A legszebben talán abban a községben jutott ez a szimpátia kifejezésre, ahol az éppen a pünkösdi szentséghez készülő kisfiúk csoportosan Theophilra bérmáltatták magukat. A jelen kiadásban ugyanazon elveket követtem, mint az elsőben. Az azóta eltelt idő azonban nem múlt el nyomtalanul felettem.