Bolyongások a természet birodalmában [antikvár]

Részlet a könyvből: A tigris. Egy szép napfényes kora-májusi délután Kelet-Indiából hazatért barátommal az Állatkertben sétálgattunk. Megbámultuk a fókák mesteri ugrását, megcsodáltuk a jegesmedvék higgadt, előkelő mozdulatait, azután a nagy ragadozók épülete elé mentünk. - Vasfalú ketrecében nyugtalan, ideges léptekkel járkált a bengáliai vagy más néven királytigris (Leo tigris). Két méternél jóval hosszabb teste könnyedén kígyózott a szűkre szabott börtönben. Rozsdás-sárga szőrén a fekete csíkok párhuzamosan futottak a tömlöc sűrű rácsozatával. Amikor nesztelen léptekkel végigsuhant a vaskerítés előtt, úgy tűnt fel nekem, mintha a rácsok megsűrűsödtek volna. Szinte magával hurcolta a börtönt. Az éhség korbácsa hajszolta egyik faltól a másikig, ötvenszer-százszor megtette az utat egyik irányban, majd megfordult és a másik irányban újra kezdte. A vérengző óriásmacska nagy kerek szemével néha-néha ránk nézett. A sárgásbarna szivárványhártya félelmetesen villogott a vasbörtön félhomályában, de egyetlen mozdulata sem árulta el, hogy figyelmét felkeltettük. Barátom és én szótlanul néztük a rettenetes ragadozót. Én olyan természetrajztanár szemével, aki csak állatkertben, rács mögött láthat ilyen királyi vadat, barátom a Kelet-Indiában élt természetkutató és vadász szemével, aki a szabad természetben, az őserdők és dzsungelek vadonában, sőt a bennszülöttek egyszerű falvainak közelében is többször találkozott már ezzel a vérengző fenevaddal. Nagyon szerettem volna tudni, milyen emlékek kavarognak most a lelkében, amikor ennek a csíkos bestiának a ketrece előtt áll? Rápillantottam.