Ott, túl a rácson [antikvár]

Az állatkerti ápolók rémálma roppant egyszerűen hangzik. Csupán egy elszabadult, és magáról megfeledkezetten randalírozó elefánt szükségeltetik hozzá, porcelánbolt már nem is kell. Veszprémben teljesült ez az álom, méghozzá Bébi, az indiai elefánt „jóvoltából”. Ildikó, a helyettesítő ápoló számára kellemesen indult a nap. Éppen Bébi itatásához készülődött, s már oda is adta az elefántnak kedvenc öntözőcsövét, melyet a szájába véve szokott szürcsölgetni nagy élvezettel. Kifelé indult, hogy megnyissa a vízcsapot, amikor rettenetes dolog történt. Megjelent a szemetes. Mindez még nem lett volna baj, csakhogy a rozoga kocsi éktelenül nyikorgó, elefántfülnek feltehetően rémisztően ható hangokat csikart ki magából. Bébi abban a pillanatban ledobta a slagot, felcsapta a farkát, széttárta a füleit, s harci elefántüvöltést hallatva kivágtatott a kifutó nyitva hagyott ajtaján. Az ápoló rémülten rohant utána, s kiabált kétségbeesetten. – Bébi, Bébikém, állj meg, gyere vissza!…