Vándormadarakkal Afrikába [antikvár]

Vágytál-e valaha arra, hogy kövesd a vándormadarakat, amikor ősszel útra kelnek Dél felé? Hogy elszakadj attól a szűk talpalatnyi rögtől, amelyen szántóföld és házak között az emberek fáradtan végzik robotjukat és követhesd a vándorokat a tengerek és szárazföldek fölött vezető úttalan ösvényen, szemben a Nappal? Érezted-e a kötöttséget, amely egyhangú, örök fenyvesek közé bilincsel, szűk völgyek mélyére zár, vagy a tengerpartra szögez, amelynek túlsó partját sohasem láttad? Nem vágyott-e a szíved az ősz szürke napjaiban, - amikor elfagynak az utolsó virágok, - Napra, Fényre és Életre? Ez a vágy ott rejlik valamennyiünkben, akik északi tájak gyermekei vagyunk s akiknek ősei a történelemelőtti időkben az Észak felé visszahúzódó jeget követték. Ameddig a Nap térítőkörünk felé tart, megfeledkezünk e vágyról, de szívünk egyik rejtett zugában szüntelenül ott parázslik, annyi más névtelen érzés között, ennek a vágyódásnak egy szikrája, amely a vándormadarat világrészek fölött tovaűzi.