Az ősember [antikvár]

Részlet:A harmadkor és a diluvium ősembere.Mindnyájan ismerjük a Robinson történetét. Fiatalabb éveinkben lélegzetünket visszatartva követtük e páratlan hős csodálatos kalandjait, akinek a sorsa abban állott, hogy a kulturának minden eszközétől megfosztva a világtengernek egy magános szigetére vetődött ki, hogy mint első ember" a maga munkájával vesse meg újból ennek a kulturának az alapjait. Követtük őt, amint az első kést, az első lapátot és az első ekét újból kigondolta és elkészítette, amint azon fáradozott, hogy mesterségesen megcsinálja az első tüzet, amint hajlékot teremtett magának és fatörzsből csónakot vájt ki; míg aztán végre ráakadt egy második emberre, egyelőre ugyan csak egy meztelen vademberre, aki azonban csakhamar segítője és barátja lett.Robinsonnak ez a története eredetileg nem volt gyermekmese. Felnőtt, érett emberek is sokat foglalkoztak vele és sokféle gondolatra indította őket. Bizonyára mindenki volt már egyszer abban a hangulatban, hogy egész fényes kulturánkat inkább tehernek érezte. Ilyenkor szinte szeretne az ember kibújni a bőréből, hogy az idegeit ismét egészségesekké tegye. Az ilyen hangulatban szinte szerencsésnek látjuk Robinsont, akinek szabad volt mindent újból elveszítenie, hogy az eredeti természeti alapon újult erővel nekifogva, maga építse fel újból az egészet. Mint költői kép szép is lehet ez. Ám egy nagy tévedés rejlik benne.