Nézz körül a Földön [antikvár]

MILYEN ISTEN TEREMTÉSEIVEL ÉLÜNK EGYÜTT EZEN A FÖLDÖN? Hihetetlenül hangzik, hanem azért színigazság. Ha ezen a világon mindenki megütné a száznyolcvan centiméteres mértéket és ahhoz képest a vállszélessége is felül volna a negyven centiméteren (de ezek a méretek nyilván meghaladják az átlagot), akkor az egész emberiség (pedig a legutolsó statisztikai adatok szerint a Homo sapiens ősének és feleségének ma 2000 millió ivadéka jár a földön) kényelmesen beleférne egy akkora ládába, amelynek széle, hossza, magassága egy kilométer volna. Képzeljük el, hogy ezt a ládát elszállítják Arizonába, a Colorado folyó nagy kanyónjának a partjára és szépen leteszik arra az alacsony kőfalra, amelyet korlátnak építettek a part szélén, hogy az ember ki ne törje a nyakát, ha döbbenve szemléli a tájék kimondhatatlan szépségét, az örök természeti erők munkálkodásának e néma tanújelét. Ha aztán odafütytyentenék Többsincset, a kis dakszlikutyát (a pöttönke jószág nagyon értelmes és szívesen tesz apró szolgálatokat) és azt mondaná neki a gazdája, puha, barna orrocskájával bökje meg ezt az ormótlan portékát, utána egy pillanatra nagy recsegés, ropogás törne fel a kanyon mélyéből, amint a deszkák lezuhantukban innen is, onnan is leszakítanának egy-egy követ, fát, bokrot, aztán, amikor a láda éle belevágódna a Colorado partjába, mély, már tompább puffanás döngene fel, rá hirtelen egy nagy csobbanás. Utána néma csend és feledés. A sok kis emberhering hamarosan feledségbe menne a halálládában. A kanyón tovább zuhogna, örök harcban széllel, levegővel, napsugárral, esővel éppúgy, mint amióta a természet megteremtette.