Biokémia [antikvár]

A természettudományokat még alig néhány évtizede két főcsoportra osztották be Az egyikbe tartoztak a leíró, a másikba pedig a kísérletes, experimentális tudományok" Az első csoportba tartozó leíró tudományok megelégedtek az ismeretek összegyűjtésévé; és egyszerű regisztrálásával. Így pl. a leíró földrajz megelégedett földünk domborzati és éghajlati viszonyainak fényképszerű rögzítésével, a leíró növénytan a növények külső tulajdonságainak, így a levelek, szárak, virágok, gyümölcsök leírásával, amihez legfeljebb még a fejlődés időrendi leírása (az érés ideje) és a növények éghajlati igénye, ill. földrajzi elterjedtsége kapcsolódott. A kísérletes tudományok, amelyeknek jellegzetes képviselői a fizika és kémia voltak, a „természeti törvényeket" igyekeztek megfejteni, olyan módon, hogy a jelenségeket környezetükből kiszakítva, illetve mesterségesen beállított kísérletekben figyelték meg. Ez az eljárás a dolgok természetéből kifolyólag nem vezethetett a dolgok lényegének megismeréséhez, mert mindent önmagában, összefüggései, környezeti kapcsolatai nélkül szemlélt, megszakítván azt az okozati láncot, amely a folyamatokat megindította, ill. eredeti irányából eltérítette. A természettudományok e múlt századbeli fejlődése szükséges és elkerülhetetlen korszak volt. A tudomány szorgalmas munkásai temérdek pontos ismeretanyagot hordottak össze, s ezen az alapon indulhatott meg a további fejlődés. A múlt század iparosodása a maga módján szintén hozzájárult a tudomány fejlődéséhez. Az ipar a fizikai és kémiai folyamatok mind pontosabb megismerését kívánta meg a termelési költségek olcsóbbá tétele érdekében, de ugyanúgy a mezőgazdasági termékek tulajdonságainak pontosabb megismerését is, egyre újabb és újabb ipari nyersanyagok feltárása érdekében. A technikai fejlődés közvetlenül is szolgálta a természettudományokat, mert mindinkább pontosabb megfigyelő, mérő- és vizsgálóeszközöket állított elő. A tudományos ismeretek mennyiségének nagyfokú felhalmozódása most már azzal is járt, hogy egy-egy tudományt az egyes emberek mind kevésbbé tudtak áttekinteni. így szakadt ki a kémiából a fizikai, az elektro-, a kolloidkémia stb mint önálló tudományág. A természettudományok kialakulásában fontos minőségi csomópontot jelent Darwin fejlődési elmélete (1859). Ezzel belekerült éppen a ,,leíró természettudományokba" a fejlődés elve, s ezzel megindult a régi és az új, a statikus és a dinamikus, dialektikus szemlélet harca. Az új dialektikus szemlélet természetesen nagy ellenállásba ütközött, s a harc erős és tartós volt. Mindkét tábor egyaránt érveket keresett a maga igazának bizonyítására, s elkerülhetetlenül be kellett következnie annak, hogy a megfigyelt jelenségek okait keressék. így jött létre a modern biológia, ill. élettan (fiziológia). Az életjelenségek megfigyelésénél szükség volt olyan kémikusokra, akik az élő szervezetekben előforduló vegyületeket azonosítsák, jelenlétüket vagy távollétüket, átalakulásukat kimutassák. így született meg a biokémia. A huszadik század természetkutatói munkájának, a jelenségek törvényeinek kutatásánál elkerülhetetlenül a dinamikus, a -dialektikus szemlélet érvényesülésével kellett járnia, a statikus feletti győzelemmel. Mindegyre meggyőzőbben alakul ki előttünk a természet általános törvénye : minden állandó mozgásban van, minden állandóan átalakul, kialakul, fejlődik, elhal, hogy a folyamat újból élőiről kezdődjék. Lényegileg ugyanazt láthatjuk a rnakrokozmoszban, mint a mikrokozmoszban. A csillagász új égitestek keletkezését, fennállását, elmúlását állapíthatja meg, s ha az élesztőt mikroszkópon nézzük, azt látjuk, hogy az anyasejtből leánysejtek fűződnek le, amelyek egy darabig élnek, szaporodnak, majd elfogyván a vízcseppben a táplálék, elhalnak. Az elhalt sejt feloszlik, s anyaga újabb élesztősejteknek szolgálhat táplálékul. Az utolsó két évtized precíz mérőeszközökkel végzett vizsgálatai (modern elektromos mérőműszerek, elektronmikroszkóp, ultraviola spektroszkópia, rádióaktív izotopokkal végzett megfigyelések stb.) kétségtelenné tették a mozgás általános elvét a természetben. A gázok nyomását már másfélszáz éve a molekulák mozgására vezették vissza.