Származás és öröklés [antikvár]

Részlet a könyvből:I. Az ember és a természet.Tavasz van. Amerre szemünk ellát, mindenfelé ringó búzatáblákat látunk. Ezer meg ezer egyforma szál hajladozik az enyhe tavaszi szélben. Mintha valamelyik mérnök körzővel mérte volna egyformára valamennyit. De nézzük meg közelebbről! Ha aprólékosan szemügyre vesszük, mindegyiken találunk valami kis eltérést. Az egyiknek kicsivel vastagabb a szára, a másiké kevéssel érdesebb. A csomók sincsenek egyenlő távolságra egymástól. Ennek meg nagyobb a kalásza, mint a másiké. És így tovább. Teljesen egyforma nincs közöttük. Amott tereli a kanász a disznókat. Meg se tudnánk számolni hirtelenében, hogy hányat. És milyen egyforma mindenik. A gyerek mégis szinte névről ismeri valamennyit. Mindegyiken talál valami jellegzetes különbséget, amelyet csak az vesz észre, aki naphosszat közöttük forgolódik.