A csillagos ég titkai [antikvár]

Részlet:AZ ÉGBOLT Nekünk, földlakóknak, különös szerencsénk, hogy légkörünk átlátszó, - habár ezt épp annyira magától értetődőnek vesszük mint azt, hogy lélekzünk. De vannak bolygók, mint a Vénusz és a Jupiter, amelyeknek légköre állandóan tele van sűrű felhővel s ezért nem átlátszó. Ha tehát véletlenül a Vénuszon, vagy a Jupiteren születünk, egész életünket leélhetnők anélkül, hogy keresztüllátnánk a felhőkön és sejtelmünk sem volna a csillagos ég költői szépségeiről. Nem tehetnők próbára leleményességünket annak a kérdésnek feszegetésével: mit jelent az, hogy minden irányban sokezernyi szétszórt fénylő pont panorámája tárul elénk az égbolton. Nem rossz mód arra, hogy elinduljunk a csillagok világában, ha azt gondoljuk: ma estig a Földön is sűrű felhőréteg takarta el az eget. Most aztán egyszerre fölgöngyölődött ez az átlátszatlan takaró s először kerül szemünk elé az éjszakai égbolt gyönyörű és izgató rejtélyessége. Legelső gondolatunk, minden valószínűség szerint, az volna: a csillagok fejünk felett felfüggesztett lámpák, talán csak pár kilométernyire, vagy annyira sem, hasonlóan egy nagy kupola belső falára felaggatott lámpákhoz. Ugyanezt gondolták valamikor őseink is, amikor az emberi értelem dolgozni kezdett s az ember először nézett kifelé is a Földről, ahol mindennapi életét élte.