A tenger [antikvár]

Eljön majd az idő, amikor a repülőgépről vagy a kormányozható léghajóról csodálkozva néz le az utas a hullámzó tenger felszínére: milyen szép, szabályos redőzet, mint a moaré-selyem recéi, milyen szépen surrannak tovább a fehértajtékos, innen a magasból aprónak látszó hullámok. És ezektől féltek hajdan a hajósok? Ezek a szép, szabályos redők táncoltatták és himbálták a hajót, hogy minden eresztékében recsegett-ropogott? Szinte hihetetlen! Hisz szépen himbálhatott a hajó egyik hullámról a másik hullámra, nem lehetett ott semmi baj! Tengeri betegség? El sem tudjuk képzelni, hogyan lehet betegséget kapni azért, mert a tenger hullámzik! Azután a repülőgépet is elkapja a vihar. Kénytelen alsóbb rétegekbe szállni s egész közel jut a hullámokhoz. A léghajóról hallani a hullámok zúgását. Innen, 100-200 méter magasságból nem szabályos redőzet többé a hullámzás, hanem gigászi vízhegyek tajtékzó összeomlása, egyik zuhatag a másik után s a habtorlaszba temetkezett vízomladékról elkapja a vihar a víz porát s úgy sistereg, úgy sivít, mintha fájdalmában sóhajtozna...