Könyv a kövekről [antikvár]

Most pedig, kedves olvasó, írni szeretnék Neked az ásványokról, az életet hordozó és az élőket tápláló földkéreg építőköveiről, mert tudom, hogy kevésbé ismered őket. Míg az élet pompázó színekkel, csodálatos formákkal, megejtő illatokkal és soha nem szűnő nyüzsgéssel hívja fel állandóan figyelmedet magára, míg kedvenceid vannak a virágok, a fák, a szárnyasok és négylábúak között, addig az ásvány elrejőtzik előled. Rejti a növényzet zöldje, a föld mélye. Ahol napvilágra bukkan, csupasz kősziklák, törmelék, kavics, homok alakjában, szépnek igazán nem mondható. Nem üde, nem friss, megkopott a légiekkel, az élettel vívott örökös küzdelemben. Ha szép ásványt akarunk találni, le kell érte szálljunk a bányák mélyére. Mikor a bányavíztől nedves tárnákban tett hosszú út után a vájatvég egy-egy odorjából százszorosan veri vissza bányászlámpák fényét egy ragyogó kristálycsoport, igazat adunk a magyar bányásznak, aki az ásványi kristályokat bányavirágoknak nevezi. Változatos alakú, szép színű, csillogó fényű virágai a föld mélyének, nélkülözhetetlen nyersanyagai minden korok emberének. Mi az, ami nem szakembereket az ásványokkal kapcsolatban egyáltalában érdekelhet? Gondolom, sajátságaik, keletkezésük kérdése, szerepük a földkéreg alkotásában, az emberiség művelődéstörténetében. Igyekezni fogok, amennyire erőmből telik, mindenre megfelelni.