Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből I. [antikvár]

ELŐSZÓ Az ásványi nyersanyagok társadalmi-gazdasági szerepének intézményes történeti kutatása mindmáig megoldatlan kérdése a hazai tudománymüvelésnek. A múlt század utolsó harmadában nagy lendülettel meginduló magyar történetkutatás részeként egyes kiemelkedő szakírók ma is klasszikusnak számító müveket adtak közre: mindenekelőtt Wenzel Gusztáv és Péch Antal nagy szintéziseire gondolunk. Ezt követően azonban nem szélesedett tovább e kezdeményezés: a 18—20. század bányászattörténete — a felszabadulást követő évtizedektől eltekintve — föltáratlan maradt. Számos ásványi nyersanyag: kőszén, építőanyagipar, agyagipar, üveggyártás, ásványvizek stb. történetének összefoglaló feldolgozása még szintén várat magára. Napjaink történetírásából két életmű emelkedik ki: Paulinyi Oszkárnak a középkori nemesfém- és réztermelésre, valamint Heckenast Gusztávnak a feudális kori vastermelésre vonatkozó alapvető publikációi. Monografikus összefoglalások jelentek meg a bauxitbányászat-, a szénhidrogéntermelés-, valamint a dél-dunántúli, a borsodi és a brennbergi kőszénbányászat történetéről. A Központi Földtani Hivatal kezdeményezésére és anyagi támogatásával 1976-ban indult meg a magyarországi ásványi nyersanyagok kutatásának és hasznosításának történeti kutatása a Nehézipari Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában. Itt, a bányászat és a kohászat országos tudományos szakkönyvtárában megfelelő tudomány- és szakmatörténeti irodalmi bázis áll a kutatás rendelkezésére. Különös jelentősége van a Selmeci Műemlékkönyv tár 16. századtól kezdődő, páratlan értékű földtudományi és bányászati szakirodalmi állományának.