Küzdelmek a Fehér halál országában I-II. [antikvár]

A Fehér halál országa! Talán nem is kellene magyarázni, hiszen mindenki gondolja, mindenki tudja, hogy Földünk örök hóval, jéggel borított sarki tájait értjük ezen a néven. Egy sokat szenvedett orosz tengerész nevezte el így. Jogos és kifejező név! Valóban a halál országa mindkét sarkvidék. Itt-ott a széleken van ugyan valami élet. Fókák, rozmárok ezrei sütkéreznek a jégtáblákon, jegesmedvék kóborolnak szerteszét, nyaranta milliónyi madár cseveg, rikoltoz, gágog és hápog egyes szigeteken. Sőt még rövid életű virágok is virítanak olyan földön, amely egy arasszal mélyebben már örökké fagyos. Szegény, erőtlen lepkék röpdösnek virágról-virágra. Mindez azonban csak néhány hétig tart. Egy fagyos szél, egy hóvihar véget vet mindennek. Eltűnnek a virágok, a lepkék. Csak a fókák, rozmárok és medvék maradnak meg. Ezek azonban idegenek nekünk! Lomha, idomtalan testük mintha a rég letűnt geológiai korok kipusztult állatvilágára emlékeztetnek bennünket. Szörnyű idegen világok ezek a más tájakhoz szokott embernek. Csak a néhány ezerre menő eszkimó mondja ezt a rideg, havas, jeges világot hazájának. Nekünk halott ország, vagy úgy is mondhatjuk: a halál országa, mégpedig a fehér halálé. Jöhet itt bármilyen meleg nyár, elolvadhat bármennyi hó és jég, azért még mindig fehér, szürke marad itt minden!...