Növénykórtan I-II. [antikvár]

A növénykórtan mint önálló tudomány alig százesztendős. Lényegesen pedig csupán az utóbbi évtizedekben fejlődött, amikor a korábban leíró jellegű tudomány mindinkább experimentálissá és oknyomozóvá vált. Ebben az időszakban bontakoztak ki ugyanis azok a szakterületek - a növénykórtani virológia, bakteriológia, kórélettan, immunológia stb. -, amelyek lényegében és alapjában önálló tudománnyá formálták a korábban meglehetősen mikológiai jellegű szaktárgyat. A növénykórtan mint mikológiai tudomány kezdte meg pályafutását, s M. J. Berkeley (1857), J. Kühn (1858), de Bary, O. Brefeld, P. Sorauer, E. Fischer - hogy csak a legnagyobbak neveit emeljük ki - egész munkássága a mikológia és a szimptomatológia jegyében bontakozott ki. Noha a vírusbetegségeket és azok lényeges ismereteit is növénypatológus kutató, az orosz Ivanovszkij (1892, 1902) tárta fel a tudományos megismerés számára, a növénykórtani virológia csupán az 1930-as években indul erőteljesebb fejlődésnek, mert addig olyan téves elméletek gátolták, mint Sorauer enzimteóriája. Bár a növénykórtani bakteriológia is kezdettől fogva lépést tartott e szaktudomány haladásával (gondoljunk csak Burrill, Wakker, Arthur, Savastano, Smith, Stapp stb. kiemelkedő és úttörő munkásságára), a növénykórtani gyakorlatban csak a legújabb időkben nyert polgárjogot s hódított teret. A mikrobiológia tehát az egyik alappillére a korszerű és hatékony növénykórtannak.