A sebészet tankönyve II. (töredék) [antikvár]

Akár a szervezet életében, úgy a tudomány fejlődésében is egyre folyik a rombolás és újjáépítés munkája. A tegnap igazságát nem egyszer babonának minősítjük már holnap. Ez a folytonos átalakulás és fejlődés teszi nehézzé a tanítást és még inkább a tankönyv írását. Nézetünk szerint a jó tankönyvnek olyannak kell lennie, mint a teljes napfényben készült pillanatfényképnek. Egy pillanatban rögzítse a tudomány akkori állását úgy, hogy a lényeges pontok tökéletes megvilágítását az árnyékok, a homályos részletek mélyítésével emelje ki. Jól tudjuk, hogy a mellékes és kevésbbé fontos részletek elhagyásával a kép finomsága szenved. De oly könyvben, amelynek tanítás a célja, első sorban félre nem érthető világosságra van szükség. Ez indokolja, hogy minden olyan kérdésben, melyet még teljesen kiforrottnak nem láttunk, az érvek és az ellenérvek lelkiismeretes mérlegelése után első sorban a legjobban alapozott nézetet tettük magunkévá, a valószínűt vagy kétes értékűt csak érintettük. Könyvünk beosztásánál ugyancsak első sorban a világosság, áttekinthetőség vezetett. Hogy folytonos ismételgetést kerüljünk, három részre osztottuk az anyagot, három kötettel külsőleg is symbolizálva ez osztottságot. A fejlődés menetét tartva szem előtt, az általánosról fokozatban térünk át a részletekre.