A Sátán labdái I. [antikvár]

A borító enyhén fakult, kopottas.
Részlet: "Ma, 1973. november 26-án vágtam neki ennek a bizonytalan útnak, melynek a vége homályba vész. Annál homálytalanabb tisztasággal látszik már az elején a rengeteg szenvedés és pusztulás, annyira, hogy akár a saját létén is elcsodálkozik az ember: milyen kivételesen szerencsés véletleneken múlhatott - mondhatja -, hogy annyi véres pokolból mégis annyi életet tudott az anyaméh menteni s adni tovább, három évszázadon át odább-idébb! Kemény János is, amikor elkezdni az életét megírni, legelőbb erre a szerencsés véletlenre csodálkozik rá: "Nekem pedig magamnak mind fogantatásom s mind születésem háborúságos időkben löttek volt, mely alkalmatosságok szerint lött is hitván életemnek folyása. Mert hogy igazán megírjam, az atyám igen jámbor, tökéletes, de barátságos és víg természetű nyájas ember vala, s az magyar rossz szokás szerént, mihelt barátait s idegen embereket kaphatott, igen eliddogált velek, noha mindenkor a borital után betegeskedett."