Az Ezeregy Éjszaka Könyve IV. (töredék) [antikvár]

Részlet a könyvből: Beszélik, hogy volt egyszer, a régmúlt időkben, sok évvel és századdal ezelőtt egy bölcs, Görögország bölcsei között, akit Dánielnek hivtak. Ennek a bölcsnek tekintélyes számú tanitványa volt, akik tanitását hallgatták és hasznát vették nagy tudományának, de nem volt meg az a vigasztalása, hogy fia lett volna, aki örökölhette volna könyveit és kéziratait. Mivel már nem tudott mihez folyamodni, hogy ezt az eredményt elérje, az az eszméje támadt, hogy az Ég urához könyörgött, részesítené ebben a jótéteményben. A Magasságbeli pedig, aki nem tart ajtónállót bőkezűsége kapujában, meghallgatta ezt a kérést és megengedte, hogy a bölcs felesége nyomban és még abban az órában áldott állapotba kerüljön. A hosszú hónapok alatt, mig feleségének terhessége tartott, a bölcs Dániel, aki érezte már, hogy nagyon öreg ember, egyre azt mondogatta: „Halálom órája közeleg és nem tudom, hogy születendő fiam érintetlenül fogja-e találni egy napon könyveimet és kézirataimat." És nyomban hozzálátott és arra szentelte minden idejét, hogy néhány lapon összefoglalja mindazt a tudományt, amelyet a különböző könyvek és kéziratok tartalmaztak. Ilyenformán öt lapot irt tele, rendkívül finom, sürü írással, amelyben benne volt az egész lényege minden tudománynak és annak az ötezer kéziratnak, amely a bölcs birtokában volt. Azután átolvasta írását, elgondolkozott és ugy találta, hogy ez az öt lap is számos olyan dolgot tartalmaz, amelynek lényegét még mindig össze lehet vonni. Erre még egy álló hónapig törte a fejét és végre mind az öt lap tartalmát egyetlen lapon foglalta össze, amely még hozzá kisebb is volt, mint az előző lapok. És mikor munkáját bevégezte, érezte, hogy közel van már a vége.