Az Ezeregy Éjszaka Könyve V. (töredék) [antikvár]

Részlet a könyvből:Mikor Sahrazád az Illatos kert tanulságos történeteinek elbeszélését befejezte, elhallgatott. És Sakriár király igy szólt hozzá: Ugy van, Sahrazád, ezek a kis történetek csakugyan végtelen tanulságosak. És különben is annyira megnyugtatták elmémet, hogy szivesen meghallgatom, ha most valami egészen rendkivüli történetet mondasz el nekem." És Sahrazád igy válaszolt: "Az a történet, amelyet most mondok el, éppen olyan, mint amilyet kivánsz!" És Sahrazád igy kezdte elbeszélését: Azt mondja a rege - de csak a legbölcsebb Allah a tudója -, hogy volt egyszer egy ember, mesterségére halász, akit Abdallahnak hívtak. És ennek a halásznak kilenc gyermeke és felesége táplálásáról kellett gondoskodnia, pedig nagyon szegény volt, olyan szegény, hogy egyéb vagyona sem volt, mint a hálója. Ez a háló a boltot pótolta neki, ez volt egyetlen kenyérkereseti eszköze és családjának egyetlen segedelme. És a halász rendes szokása szerint mindennap kiment a tenger partjára halászni, és ha keveset fogott, eladta a halat és amit keresett, azt mind gyermekeire költötte olyan bőkezűen, amint a nagy Adakozó megengedte; de ha sokat fogott, kitűnő ebédet főzetett feleségével a pénzen, melyet keresett és ízes gyümölcsöket vásárolt és mind elköltötte a pénzt családjára és nem tett félre semmit és nem takarékoskodott, hanem addig vásárolt, mig egy árva fityingje sem maradt, mert azt szokta mondani: A holnapra való kenyér majd megjön holnap." Igy éldegélt napról-napra és egyáltalában nem gondolt azzal, mit hozhat másnap a sors.