A franczia forradalom története II. (töredék) [antikvár]

Részlet: A dárdák ünnepélye A Tuileriesben. Miután az áldozat megkapta a kegyelemdöfést: olybá vehetjük a dolgot, mintha maga a válság is már szintén elkövetkezett volna. Nem igen érdemes többé nézni és hallgatni hosszu, tompa nyögését; csak midőn olykor élesebb kínban jajdul fel, azt ha feljegyezzük; s azt, hogy minő rángatózó erőfeszitést fejt ki, hogy a kinzástól megszabaduljon; s végre magának az életnek belőle való elszállását, s azt, a hogy ott fekszik, kivégezve és élettelenül, vagy diszesen a köpeny redőibe takarva, mint Caesar, vagy disztelenül lerogyva, mint a kinek még arra sincs ereje, hogy meghaljon. Avagy a franczia királyság, midőn azon október 6-ik napján, 1789-ben, elhurczolták szőnyegeiről, a leirt módon: ilyen áldozat volt-e? Az egész Francziaország, s a megyékhez küldött királyi proclamatiók, megnyugtatólag felelik, hogy nem. Mindamellett a legrosszabbtól tarthatunk. A királyság már az előtt is oly erejevesztett, haldokló vala; kevés élet van benne arra nézve, hogy egy ilyen sebet meg tudjon gyógyitani.