A feketicsi református iskola története [antikvár]

A PROTESTÁNS EGYHÁZ SZERVEZETI FELÉPÍTÉSÉNEK RÖVID ÁTTEKINTÉSE Rövid bevezetőmmel a nem református vallású olvasó dolgát kívánom megkönnyíteni. Az elkövetkezőkben olyan egyházi szakkifejezések fordulnak majd elő, amelyek sokak számára ismeretlenek, ezért megkísérelem összefoglalni a református egyház szervezeti felépítését. A reformáció lényegében máig meglévő szervezeti keretei 1734-től, az úgynevezett második Carolina Resolutio nyomán formálódtak ki. A Magyar Királyságban a püspökök egyházkerületei (szuperintendencia) lettek a legnagyobb egységek: a dunántúli, a Duna melléki, a Tiszán inneni és a tiszántúli kerületek. Magyarországon kezdettől fogva létezett a protestáns püspöki intézmény, annak ellenére, hogy a reformáció elvileg tagadta ezt a hierarchikus egyházszervezetet. A püspök név használata azonban tilos volt a protestáns egyházak vezetői számára, ezért a XIX. század végéig a szuperintendens nevet használták. A kiegyezés utáni jogegyenlőség a püspök nevet tette hivatalossá (1881, 1891). Azóta viszont a protestáns püspök csak első a vele egyenlők között, mellette világi gondnok áll. Hivatalos politikai szereplésük csak 1885-től kezdődött, amikor ők is tagjai lettek a főrendiháznak. A szuperintendensek ténylegesen hierarchikus hatalommal rendelkeztek egyházkerületeikben. Melléjük világi főgondnokokat állítottak, de az alárendelt espereseket és lelkészeket a szuperintendensek jelölték ki. A református egyházkerület alkotórészei az egyházmegyék. Ezek középszintű egységek, melyeknek élén az esperesek, illetve gondnokok (világi felügyelők) állnak. Az esperes feladata a lelkészek meg a gyülekezetek fölötti felügyelet. Illetékességi területe az egyházmegye.