Az újkor története I. [antikvár]

Tudjuk, meglehetősen elterjedett, és fájdalom, meglehetősen alapos előítélet uralkodik nálunk a világtörténet hazai művelői ellenében. Sok olvasó azt hiszi, hogy a világtörténet müvelése mintegy túlhalad látásunk körén, hogy jobb s háladatosabb munkát végezünk, ha tisztán a magyar történet felderítésére fordítjuk erőnket. Arra hivatkozhatnak, hogy a legtöbb magyar nyelvű mű az egyetemes történetről nem más, mint idegen munkának bevallott vagy be nem vallott átdolgozása. Ez nagy súlyt kölcsönöz e felfogásnak. Még fontosabb az az érv, hogy mi távolabb állunk a forrástól, tehát hogyan vihetnők előre a tudományt inkább, mint azon népek, kik közvetlenül merítettek belőlük. Tanulmányaink alkalmával gyakran ért ezen érvek leverő hatása. De a dolog természetéből folyik megczáfolásuk. Meggyőződésünk az, hogy a magyar történet, mely csak része a világtörténetnek, úgy világosítható csak fel teljesen párt- és előítélet nélkül, ha mind szélesebb körre terjed az egyetemes történeti nagy mozgalmak tüzetes és beható ismerete. Mondhatjuk, hogy eddigi munkásságunknak a magyar történet terén ez volt legfőbb czélja, és a mi méltatásra talált, ezen igyekvésünknek tulajdoníthatjuk. Ez feleletünk az első ellenvetésre. Másrészt pedig igaz ugyan az, hogy a források legnagyobb tömegét csak másodkézből kapjuk, de az is bizonyos, hogy a legtöbb tekintetben elfogulatlanabban Ítélhetünk, mint a legjobban érdekelt népek irodalma. Sajátos alkotmányos, politikai és egyházi viszonyaink, sok oly külföldi intézmény megértését közvetítik, mely hazájában már nem él a nemzet tudatában. Azt pedig tán szükségtelen kifejtenünk, hogy a történelemben nem az egyes tény dönt, bármily fontos legyen is, hanem annak beleillesztése egy nagyobb kapcsolatba: egyszóval feldolgozása...