Budapest - Magyar Nemzeti Galéria I. [antikvár]

Borítója enyhén kopottas.
Árpád-kori művészetünk festézeti emlékei a templomok freskóin és a kódexek miniatúráin maradtak ránk. A román korban a szobrászat alkotásai - a falképekhez hasonlóan - az építészettel álltak szoros kapcsolatban, mint ezt a jáki templom XIII. század közepi díszes kapuzata is mutatja. A fára festett, önálló táblaképek és faszobrok a XIV. század második felétől ismertek. Az Anjou-ház adományaként Mariazellbe, Czestochowába és Aachenbe került Madonna-kegyképek annak a típusnak a képviselői, amelyeket csodatevő képekként tiszteletk, s amelyeknek gazdag ötvösművű kerete még a festett ábrázolással volt egyenértékű. A későbbi szárnyasoltárok elődeinek is az Anjou-korban virágzó, az ötvösművészet remekei közé tartozó ereklyetartókat tekinthetjük. A szobrászat magas színvonalát bizonyítja a Kolozsvári Márton és György (Martinus et Geogrius de Colosvar) 1373-as dátumú bronzból készült Szent György szobra a prágai várban. A fényűzés és reprezentáció szolgálatában álló Nagy Lajos-kori udvari művészethez olyan gazdagon illuminált könyvek is hozzátartoznak, mint a Képes Krónika vagy az Anjou Legendárium. Táblaképfestészetünk és faszobrászatunk emlékeiből viszonylag kevés maradt ránk a XIV. századból és a XV. század elejéről. Ennek okát csak részben kereshetjük abban, hogy a műfaj később virágzott igazán. Feltétlenül gondolnunk kell arra is, hogy a mostoha történeti körülmények, a török megszállás, a protestáns képrombolás, a középkor ellen fordult ízlés számtalan képünket, szobrunkat pusztította el. Bár írott forrásaink az egész országban virágzó művészi tevékenységről számolnak be, nem véletlen, hogy a XV. század emlékeinek legnagyob része a harcoktól legjobban megkímélt területeken, az egykori Felvidéken és Erdélyben maradt fenn