Egy műteremház a Józsefvárosban [antikvár]

Borítóján karcolások, sarkai kopottasak.
Előszó: Józsefváros. A múlt század derekán a kulturális élet központjává válik. A színházak, könyvtárak közelsége, szerkesztőségek és nyomdák szállítják ide az írók, művészek tekintélyes részét. A kerület munkásnegyedeivel, gyáraival, bohémtanyáival felejthetetlen élményt nyújt a művészeknek. Ilyen művésztanya volt a József utca 37-es számú ház is. Ennek a háznak a története egy olyan közösségről szól, ahol művészek éltek, alkottak, szerettek és szenvedtek. Egy kis művésztelep volt; nagy indulatokkal, vitákkal, szenvedéllyel. Ez a könyv nem évfordulóra készült, sem más aktuális esemény nem befolyásolta megírását. Csupán az emlékezés diktálja a történetek rögzítését, hogy ne merüljön a feledés homályába a sok öröm, bánat, a jó és rossz, ami velünk megtörtént. Az én nemzedékem szívében egyfajta szorongás él amiatt, hogy bárhol lakik, mindenütt veszélyben forog a környezete, fennmaradása. Olyan öreg és elhasználódott ez a kerület, hogy le kell bontani a házak nagy részét; vagy azért, mert már nem korszerű, az igényeknek nem megfelelő, vagy azért, mert már úgyis összedől. E miatt van szorongás az emberek szívében. A megszokott régi, jól bevált környezetet el kényszerül hagyni és nem biztos, hogy az új jobb lesz. Mert ez már a szívéhez nőtt hosszú éveken keresztül - akármilyen kényelmetlen is volt. Az ifjúság legszebb éveit ott töltötte el. És az ifjúság minden körülmények között a legszebb korszaka az életnek. Ha fel kell cserélni a régi házat egy újjal, az életből egy darabot kiszakítanak. Ez nagyon fájdalmas! Mindig van az emberben nosztalgia a régmúlt emlékek közt keresgélni és ha a régi környezet is megvan, felcsillan valami elfelejtett kedves emlék is az elfelejtett zugokkal együtt. M. Szűcs Ilona