Batthyány és az aradi tizenhárom [antikvár]

1848. március 15-én hazánkban kitört a forradalom. A rendi országgyűlést polgári parlamentáris rendszer váltotta fel, s a királynak felelős udvari kormányszékek helyére az országgyűlésnek felelős nemzeti kormány került. A szabadságharc leverésére Jellacic kapott megbízást. A dunántúli népfelkelés nagymértékben hozzájárult Jellacic hadainak szétveréséhez, a pákozdi diadalhoz, a pesti nép pedig végzett a teljhatalom megragadására Pestre küldött Lamberg altábornaggyal. A forradalom átnőtt szabadságharcba, amelynek vezetését - a lemondott Batthyány-kormány helyett - a Kossuth vezette Honvédelmi Bizottmány vállalta magára. 1849 március elején a Habsburg-hatalom az olmützi alkotmányban Magyarországot az osztrák birodalom tartományának nyilvánította. A katonai sikerek azonban lehetővé tették, hogy 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kimondja a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarországot önálló állammá nyilvánítsa. A Habsburg-hatalom a magyar szabadságharc eltiprására katonai segítséget kért és kapott az orosz cártól. A magyar forradalmi erők helyzetét megnehezítette, hogy a megbékélés a nemzetiségekkel csak későn jött létre, a parasztság osztálykövetelései sem teljesedtek maradéktalanul, a politikai és katonai vezetésben pedig megalkuvó törekvések jelentkeztek. Kossuth és a kormány lemondott, Görgey Világosnál letette a fegyvert. Az önkényuralom hatalomra jutása után százak és ezrek kerültek vérpadra, jutottak várbörtönökbe, és tízezrek sáncmunkákra. Az utókor nem tud mindenkinek név szerint emléket állítani, de 1849. október 6. nemcsak Batthyány és az aradi tizenhárom, hanem a névtelen hősök hazaszeretetét, helytállását is példázza számunkra.