Széchenyi István [antikvár]

Felső és oldalsó lapélen apró, szórt foltokkal. Kiadói borító kissé kopottas.
Ha manapság egy könyv azzal kezdődik, hogy szerzője az igazat, csakis a tiszta igazat akarta megírni, az olvasó azonnal gyanakodni kezd. Hiszen még a változatlannak hitt múlt eseményei is merőben más, korábban ismeretlen arccal fordulnak felénk, ha új módszerekkel, eltérő szemlélettel tesszük fel nekik korunk legégetőbb kérdéseit. E törvény alól nincs - de nem is lehet - semmiféle kivétel. Még a "legnagyobb magyar", Széchenyi István életútja sem az. Széchenyi a legtöbb gondolkodó honfitársunk számára nem hús-vér ember, hanem félistenekhez hasonlatos figura, akinek sorsa egyike a magyar nemzet leghatásosabb modern mítoszainak. Tizenhárom évtized pergett alá az idő rostáján azóta, hogy a döblingi szanatórium emeleti lakosztályában eldördült a végzetes pisztolylövés. Világháborúk s diktatúrák viszontagságain átvergődve, tanulságaitól kiábrándulva ma egy, a politikától megcsömörlött nemzedék éppen olyan "karizmatikus" vezető után áhítozik, amilyenné az ő szobrát formálták gondos kezek s tudatos szándékok. Széchenyi alakja, sorsa mindmáig kétségkívül alkalmas ara, hogy a nemzeti érzésvilág vallásos rajongóinak üdvtörténetében ő legyen a megtagadott és megfeszített, de végül feltámadó Messiás. Ebben a könyvben azonban - javarészt még nem publikált képanyag, eredeti versfordítások, stb. környezetében - nem a legendák Széchenyijével találkozhat az olvasó. Egy minden zsenialitása, impozáns alkotásai stb. ellenére ezernyi kicsinyességgel, hibával teli, a maga egyszervolt sorsával betegen megküszködő, a mindennapok erkölcsi csatáiból hol győztesen, hol vesztesen kikerülő férfi pályáját rajzolja elibénk az elfogulatlan szakkutatás eredményeinek summázata. A lángész kinyilatkoztatásainak réveteg hallgatása helyett inkább a politikai és lélektani rejtélyek bogozása kínál magas fokú szellemi izgalmat. Sok évtizede már, hogy nincs olyan népszerű összefoglalás, amely a Széchenyi-kutatás azóta felhalmozódott sok értékes részeredményét közérthetően, olvasmányos stílusban tárná az érdeklődő felnőtt olvasók elé. A "legnagyobb magyar" születésének bicentenáriuma remek alkalmat kínált egy ilyen célú, szándékaink szerint az életút összes lényeges részletét felölelni igyekvő áttekintés elkészítésére. Ám ha a klasszikus Széchenyi-legendák egy része fenn is marad a szakmai rostán, szó sincs valamiféle divatos "deheroizálásról". Hiszen legragyogóbb tetteinek nem vész el, csupán illúzióktól remélhetőleg mentesebb összefüggésekben tárul elibénk erkölcsi vonzata. Az eddig csupán hódolattal megközelíthető félisten figurája mögül viszont így előbukkanhat igazi valójában az az esendő ember, akinek végre megtudhatjuk azt, amire talán a leginkább vágyott egész életében: a szeretetet.