Széchenyi vallomásai és tanításai [antikvár]

Előszó a második kiadáshoz Százada, melyben élt, tanított és alkotott, nem ismerte föl benne eléggé a nemzet prófétáját. De a kort, mely utána következett, nem hagyta kétségben, hogy eszmevilága a nemzet útja lesz. "Metternich rendszerének - írja naplójában - az ő életével vége lesz, az enyém pedig csak halálom után fog kezdődni!" Wesselényi Miklós báró pedig "eleven fényű fáklyának" dicsőíti már életében, mely nem "ötven évekre való, hanem örökké tartó". S valóban, nem csupán Metternich, a Cézárok, a Napoleonok és a Wilsonok rendszere sem élte túl alkotójukat, de a Legnagyobb Magyar géniusza a cenki kripta bezárása után kezd szárnyalni s fáklyája száz év után hatalmasabban fénylik, mint a korban, mely hozzá közel volt. A huszadik század világrengésének kellett elérkeznie, hogy nemzete a maga igazi küldetésében ismerje meg Széchenyi István grófot. A huszadik század forradalmi viharaiban a nemzet jövője, az ifjúság az, mely mindjárt az első évtizedben kereszttel a kezében Széchenyi gigantikus szelleméhez fordul s benne keresi az erőt a nemzet életviadalában...