A magyar nemzet története VII. [antikvár]

Az az ötvennégy esztendő, melyen át I. Lipót és I. József királyok ültek Szent-István trónusán, nemzeti történetünk hőskölteményének egyik legemlékezetesebb szakasza. Ez időben szabadult meg az államterület legnagyobb része a török uralomtól s Buda visszafoglalása soha el nem haloványodó fénnyel övezi e korszakot. csakhogy az örök emlékezetű eseményt véres vajudások, romboló belmozgalmak előzték meg, kisérték és követték. E mozgalmak Lipót trónra léptével kezdődtek s csak fia, József halálával szüntek meg s végletekig elmérgesitették a korona és a nemzet, a királyi hatalom és a magyarság egymáshoz való viszonyát. Lipót trónra léptének már első évében megdőlt az a hatalmi egyensúly, melyet a bécsi béke a magyar államterületen alkotott s mely félszázadon át biztositotta a magyarság legfőbb nemzeti érdekeit a császári és a török udvar túlkapásai ellen. Erdély, mely addig magyar politikájukban mindkettőt mérsékletre, kiméletre kényszeritte, külső és belső háborúkban meritette ki régi erejét. Ezzel az egyensúly megbomlott s Bécsből és Konstantinápolyból egyaránt özönnel zudittattak a szenvedések a magyarságra. Egy ideig csak az uralkodó osztályok védekeztek s Magyarország évtizedeken át nehéz belső forrongások, összeesküvések és lázadások szinhelye volt. E közben a királyi hatalom tökéletesen megfeledkezett abbeli hivatásáról és kötelességéről, hogy az országot az ozmánok ellen oltalmazza. Soha a török uralom oly kiterjedést hazánkban nem öltött, soha az udvar annyi áldozatot nem hozott, hogy a szultántól békét vásároljon magának, mint Lipót uralkodása első huszonöt évében. De bármi kevéssé akarta, épen a magyarok, a bujdosók mozgalmai elemi erővel, ellenállhatatlanul háborúba sodorták, mely Európa támogatásával, hirneves hadvezérek vezetése alatt nehéz és hosszú tusában megtörte a szultán félelmetes erejét s Budával az ország legnagyobb részét Lipót uralma alá helyezte. Patakokban folyt a hosszú háborúban a magyar vér is s a parányivá fogyott nemzet mérhetetlen áldozattal járult a küzdelem sikeréhez. De a diadal nem neki gyümölcsözött s az udvar nem a magyar királynak, hanem a császárnak foglalta vissza Magyarországot. A török rabságot a német kényuralom váltotta fel s a királyi hatalom a béke éveit nem a múltak bajainak orvoslására, hanem a magyarság megmaradt erejének végképeni megtörésére használta.