A Református Egyház Nagyváradon [antikvár]

Tapasztaljuk, hogy midőn Isten kimutat nekünk egy-egy helyet, ahol a közért, egyházunkért, népünkért munkálkodnunk kell, annak a helynek hagyományos szelleme - a Genius loci - hova tovább egyre ellenállhatatlanabb erővel ragadja magához lelkünket. Kényszerít minket, hogy ne elégedjünk meg csak a ma dolgainak számbavételével, hanem kutassuk fel a múltat is, ismerkedjünk meg azokkal az eseményekkel, amelyek valaha ott játszódtak le, ahol most életünk folyik. Mindezt pedig ne pusztán valami ismeretszerzés végett cselekedjük, hanem hogy a múlt tanulságai épülésére szolgáljanak a mának és a jövendőnek. Különösen mi, lelkipásztorok tapasztalhatjuk, hogy gyülekezetünk múltjának ösmerése mennyire alkalmas arra, hogy közelebb férkőzzünk a ránkbízott lelkekhez; egészen összeforradjunk, eggyé legyünk azzal az egyházközséggel, melynek őstagjai között eleinte csak olyan jött-ment-ember számba megyünk. Még a legzárkózottabb ős-lakó tartózkodása is fölenged az "új ember"-nek tekintett lelkésszel szemben, mikor hallja tőle azokat a történeteket, amelyek a gyülekezet borús, vagy napsugaras múltját jelenítik meg s amelyekben Isten nagysága, gondviselő kegyelme, irgalmassága és csodálatos szeretete tükröződik.