A vásárhelyi találkozó 1937 [antikvár]

BEVEZETÉS Ha végre valóban magától értetődőnek tartjuk és ki is mondliatjuk a Kár-pát-medencei magyarság egységét, melynek értelmében a magyar irodalom és egyáltalán a magyar szellemi élet is egységes, elcsodálkozhatunk azon, hogy a gazdag magyar folyóirattermés „fő sodrának" megannyi oldalán -leplábbis tudtommal - nem vagy csak ritkán találkozhattunk erről a nem elhanyagolható tanulságokkal járó eseményről szóló, illő évlorduiós megemlékezésekkel, hasznos tanulságai ma is fontos lehetőségének felkínálásával. Magam tíz évvel ezelőtt néhány tanulmányban Írtam meg erről véleményemet a budapesti Hitel, a kolozsvári Művelődés, valamint a Szabadság és a marosvásárhelyi Népújság oldalain. Egy összefoglalót egyik kötetemben is közöltem, Tamási Áron szerepéről pedig a budapesti Hitel tematikus, évfordulós számába küldtem írási. Kiváló sajtótörténész figyelmeztetett, hogy a VT. teljes és összesített anyaga ebben a formában sehol nem található meg. Arai az általam ismert emlékezések ritkaságát illeti, örömömre szolgálna, ha tévedtem volna. De akár okkal, akár alulinformáltságom mián, ismét az irodalomtörténészek - sőt jelentőségénél fogva a történészek - szent kasztját kerülgetve készülök közíróként és kényes tudományos elvárásoknak megfelelni nem próbálván, hasonló babérokra pláne nem törekedvén, összefoglalni mindazt, ami az eddig megjelent két - korának minden sajátos bil-logát magán viselő és ezért egyértelműen félrevezető - könyv valótlanságait, tévedéseit, szemléletüknek hibáit valamint korlátait megvilágítja és a Trianont követő erdélyi magyar szellemi élet nagyfontosságú eseményének -küzdelmeik egyik csomópontjának - igaz történetét bemutathatja. Rendkívül örvendetes, hogy 2008-ban Susánszky Mátyás Pál a Pázmány Péter Katolikus Egyelem Bölcsésztudományi Karának végzőse, Kiss Mihály szakmai vezetésével és Bárdi Nándor támogatásával magas színvonalú szakdolgozatot írt. Amennyiben ezt az eltelt közel másfél évtized alatt közkinccsé lehelte volna, máris másként állnánk a Vásárhelyi Találkozó (a továbbiakban VT.) pontos és érdeme szerinti értékelése terén. Ha az olvasó megkérdezi, miért éppen egy botcsinálta múltkutafó kezd ebbe a munkába, annak he kell vallanom, hogy személyes indítékai vannak. Eddig már öt kötetben tettem közzé a kolozsvári Hitel folyóirat munkásságát és jelentőségét bemutató anyagokat és ezzel foglalkozó írásaimat. Ennek oka pedig az az általam „öröklött szolgálatnak" nevezett tény, hogy ezt a folyóiratot 10 éves fennállása alatt kolozsvári szülőházamban és szüleim támogatásával szerkesztették. A Hitel történetéhez pedig, mint a későbbiekben majd kiderül, szorosan kötődik a VT története. A cél is azonos, hiszen napjaink gondjaiban is eligazító támpontokat nyújtani képes gondolatok rejtőznek az akkori munkatársak üzeneteiben, legyen szó a szintén elhallgatott Hitel szerzőiről, vagy a velük jórészt azonos VT. szervezők vagy a meghívottak munkáiról. Az előbb említett két könyv Csatári Dániel 1967-ben, a 30. évfordulón megjelent, A Vásárhelyi Találkozó' című munkája, a másik pedig Turzai Mária 1977-ben a 40. évfordulón megjelent hasonló címff kötele. Ezeknek a terjedelmét is meghaladja az említett Susánszky Mátyás Pál-tanulmány, melynek címe: Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó'. Szándékom szerint igyekezni fogok összegyűjteni a korabeli sajtóból fellelhető véleményeket, de az utókor közel fél évszázadnyi kommunista korszakának e fenti kötetek véleményét tükröző írásaiból is bemutatom azt, ami megjelent, s ami nagy többségében a kor előírásos szemléletének nyo- mait hordozza magán. Ez különösen kiemeli a tárgyilagos Susánszky-ta-nulmány értékét. Igyekezni fogok a bemutatott dokumentumok segítségével arra bíztatni az olvasót, hogy maga Is levonja következtetéseit, tudván, hogy ez a leginkább meggyőző üt az igazság megismerése felé. Ezért csonkítások nélkül gyűjtöttem egybe, amit sikerült felkutatni, s bár bizonyára ez nem lehet teljes, de mindenesetre nagy többségben mutatja be a témával foglalkozó írásokat. Saját véleményemel nem hallgatom el, de szabad utat hagyok arra, hogy az olvasó az egybegyűjöttek alapján maga alksson véleményt. A VT ugyanis, ma még elmondhatjuk, hogy bár már 85. évfordulója következik, elő- és utóéletével együtt, a szocialista építés éveinek politikai áldozata maradt. Éppen úgy, mint az előkészítésében, lebonyolításában és utólagos közlésében oroszlánrészt vállaló kolozsvári Hitel folyóirat, annak holdudvara, és kiemelten Tamási Áron szerepe, aki éppen 125 éve született, s ez alkalomból is fokozott figyelmet fordít rá az irodalomtörténet. A VT utóélete során más-más magyarázatot kapott létrejötte, maga a kezdeményezés, a szervezés, a részvétel, akárcsak az ott elfogadott Hitvallás későbbi sorsa stb. dolgában, az azt valóban létrehozók és segítőik, illetve utódaik, meg az utána bekövetkezett több évtizedes párturalom kiszolgálói oldaláról. Elsősorban előjelét próbálták megváltoztatni. Ez a két ellentétes forrásból származó előjelkülönbség egymást logikusan világítja meg. Ugyanis míg a VT. utólagosan, a háború előtti baloldali értelmiség, mi több a Román Kommunista Párt (RKP) egyik jelentős sikereként - ennek következtében akár fontosságát túl is értékelve - került be az akkori Irodalomtörténetbe, sőt történetírásba, s ami ennél Is több, a párttörténetbe, addig az érdemek legfőbb birtokosa, a Hitel folyóirat és köre, Tamási Áron a kezdeményezés és lebonyolítás fő szervezője és mozgatója - szintén következményszerúen - a feledés homályába terelődött. Ezért aztán jeles irodalom és sajtótörténészek, emlékírók és történészek vélekednek ma is úgy, hogy a VT. „a kommunisták műve volt". Sokszor így, ennyire leegyszeriísíhíe. Ezzel a negyvenöt év alatt velünk elhitetett hazugság végleges polgárjogot nyer. Hiszen ez olvasható az akkor irányt adó Csatári Dániel, majd Turzai Mária könyveiben s a romániai párttörténet feldolgozásának oldalain. Ezzel aztán a jeles esemény sorsára rá is kerül a mindent eldöntő pecsét, és a megfelelő skatulya mélyére süllyed. Tamási Áron szerepe pedig, éppen ezt a célt szolgálandó, alulértékelve jelenik meg a tudományos emlékezetben. Az említett okokon túl ez is hozzájárult a tudományosság szemében nyugodtan szentségtörőnek nevezhető kísérietemhez. Ugyanis családi, és a Hitel fiatal koromban általam ismeret „nagyjaitól" származó információk alapján merem állítani, hogy - az ötletgazdaság vitáját most mellőzve - a szervezőmunka viszonylatában valóban döntő szerepe volt, s erről akkor még élő szemtanuk egyöntetűen így beszéltek nekem. Ezen belül is elsősorban szüleim, akik a szervezőmunka megbeszéléseinek és vitáinak leginkább otthont adó házukban mindezt végig kísérhették. Ök is azt a kifejezést használták, hogy „Áronka" a munka irányítását mintegy „magához ragadva" vezette végig a folyamatot. A leányfalui Hitel Múzeum-Galéria, ahol most e sorokat írom, a látogatók örömére a széket és az asztalt is be tudja mutatni, ahol mindez lezajlott. Akik ezt vitatnák vajon mivel magyarázzák, hogy Tamásit választották elnöknek, ő nyitotta meg beszédével a találkozót, ő volt vezetője a Hitvallás megfogalmazásának és még a szervezőbizottság visszalépésekor is neki adták vissza mandátumukat az érintettek? De a bizottság tagjai (ötből négy) ' CSATÁRI DÁNIEL: A Vámrbtlyi Találtozó. Altadémia Kiadó, Bp., 1967. ' TURZAI MÁRIA: A Vásirbdyi TMIkoté. Bukarest: Poüdkai Könyvkiadó, 1977. ' SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL; Az 1937-cs Vásirbelyí Tiiláliozá. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsész-tudományi kar, 2008. 11