Az Erdélyi Fejedelemség születése [antikvár]

Gerinc felső sarkán kis sérüléssel.
A ​magyar nép történetének egyik legszomorúbb fejezete az a másfél évszázad, amely – 1526 és 1686 között – a török hódítás jegyében telt el. Emberi életek milliói, anyagi javak fölbecsülhetetlen tömege, a kultúra megannyi pótolhatatlan alkotása ment veszendőbe az örökkön megújuló háborúk poklában. A tragikus korszak kezdete a középkori Magyarország pusztulásának ideje. Ugyanakkor ugyanez az idő látja a romokból kiemelkedni az erdélyi fejedelemséget. A magyar 16. század középső két negyedét két olyan esemény jelzi tehát, amelyiknek mindegyike önmagában is hosszú, a közérdeklődést mélyen megmozgató vitát kavart. Elkerülhetjük-e a második, az erdélyi kérdéskör szemrevételezésénél az elsőt, a mohácsit? Ha abban mindenki egyet is ért, hogy a fejedelemség születése összefügg a régi magyar királyság széthullásával – a kulcsévek egymástól való távolsága azt látszik sugallni, ez az összefüggés csak áttételes, nem maga a széthullás, hanem az annak nyomán támadó hosszas zűrzavar, nemzetközi és hazai politikai kötélhúzás hozza világra az önálló Erdélyt. (Magyarországnak már 1526 decemberében két királya van – a fejedelemséget legkorábban 1541-től, de többnyire csak 1556-tól szokás számítani.)