Erdély szabadságharca [antikvár]

A magyar .szabadságharc emlékeinek idézése mindaddig politikai cselekedet, amíg ama forradalmi március demokratikus vívmányaiért újra meg újra harcolni kell. Márpedig a szabadságharc leverését a kegyetlen és irgalmatlan Bach-korszak követte, s ezt a gyászos ellenforradalmi időszakot a magyar nagybirtokos és nagytőkés urak népáruló kiegyezése. Mind a demokrácia eszméi, mind a nemzeti függetlenség háttérbe szorultak abban a mohó, szabad rablásban, amely a kiegyezés látszólag békés korában Magyarországra szakadt. A negyvennyolcas jelszavak frázisokká silányultak egy vidékies, önképzőköri hazafiaskodásban, s csak az új század elején, Ady Endre új márciust sürgető költészetében tüzesedtek át újra a társadalmi törekvések izzó tartalmától. Ekkor azonban már a gyárak és földek proletariátusa sorakozott fel történelemcsinálásra. A válasz csendőrterror volt, Magyarország népei belesodródtak a németek első világháborújába, és az 1918-1919-es magyar forradalmat a Szegedről elindult tiszti ellenforradalmár ok a cseh és román ellenforradalmi hadseregek segítségével gyűrték le. Az ellenforradalmi összefogás következtében kisebbségi sorsra jutott az erdélyi és felvidéki magyarság, s míg március jelszavait újra kisajátították és frázissá csépelték az anyaország reakciósai, Erdélyben és a Felvidéken a nemzeti elnyomás dühe tette lehetetlenné a nyílt megemlékezést. Nem változott a márciusi eszmék meggyalázása és fojtogatása a bécsi döntéseket követőleg sem.