Bővebb ismertető
Állandó forrongás, elégedetlenség és lankadatlan küzdelem jellemzi a XVI. század második felének székely történetét. A zendülések, lázadások és felkelések egymást követték; a szabadságától megfosztott és a fejedelmi jobbágyság sorsára kényszerített székely község nem tudott belenyugodni helyzetébe. A székely főnépek, a vármegyei nemesség és a szász patriciátus élénk támogatását élvezve, arra törekedtek, hogy kiváltságaikat a szolgasorba taszított közszékelyek rovására gyarapítsák, székely vagy székelyföldi jobbágyaik felett éppúgy uralkodhassanak, mint a vármegyei nemesség. Az egyre nagyobb lángot vető székely felkeléseknek nemcsak helyi, sajátos okai, mozgatórugói voltak. Éreztette hatását ebben az ország új helyzete is. Az alig kialakult önálló erdélyi fejedelemség kénytelen volt egyszerre két vonalon harcolni létéért. Nem csoda, ha e küzdelemben az egész világrészt meghódító Félhold terjeszkedése előtt a kis országnak is meg kellett hajolnia; 1543-ban fizetett először adót a Portának, elismervén ezzel a szultán fennhatóságát.