1848 forradalom Párisban [antikvár]

BÉKÉSEN szürkültek a téli délután tompa fényei, amikor kezénvezetve gyermekét, a férfi kilépett a kapualjból. Csend fogadta, az ünnepi ebédutánok kissé alkoholittas fáradtsága; szinte kihalt volt a rakpart. A magas, feketekabátos férfi egy percre megállt; hogy körülnézzen. Az üzletek mind zárva, a könyvesek is becsukták már ládikáikat, csak az öreg Theobald apó motoz még a magáé mellett. ,,Mégis meg kellene vennem tőle azokat a Saint-Just beszédeket" gondolja a férfi a kapu előtt, de nem dönthet kétségei felől, mert a kisfiú megzavarja: - Papa, Újévkor mindenki elmegy? ... - Mindenki. - Még ők is? A királyok? - kérdezi tovább a gyermek és vastagkeztyűs kezével balra mutat, a folyón túlra, a Tüilériák felé - Ök is... talán... - válaszolja elgondolkozva az apa, mert felvillan agyában: véletlenül milyen találó ma Anatole kérdése. Adelaide hercegnő, a király nővére, az éjjel halt meg. Kit választ majd most legbensőbb tanácsadójául az öreg? A hercegnő kezéből ugyan azt mondják, egy év óta, hogy betegeskedett - kiesett a gyeplő. Azért mégis ő maradt Lajos Fülöp őrangyala. A felesége? A gyermekei? Hebehurgya, bolondos család. A bitorlók zavarodottsága él bennük. Nem is csoda. Az isteni bosszú hetediziglen érvényesül. A trónörököst, az orleansi herceget el is érte már. - Gyerünk - mormogja és elhessegeti gondolatait. Mit is törődik velük? A Saint-Just-ökre mégis alkudni fog. A gróf ugyan rég megvette már a beszédeket, de talán Duvergier de Hauranne úr... Apa és fia némán fordultak be a sarkon. A Szajna partját elhagyva, az utcában hirtelen sötétebb lett, mintha már közelegne az est.