A francia forradalom I-II. [antikvár]

Részlet: I. Az 1778-ik év februárjának tizedik napján, délután úgy négy óra tájban hatalmas utazókocsi állott meg Páris sorompójánál, a Fontainebleau felől vezető úton. A vámhivatalnokok odaléptek, hogy elkérjék az érkezők útlevelét. Először csak egy terjedelmes hölgyet pillantottak meg, azután, a kocsi egyik sarkában, fölfedezték a másik utast is. Ez a másik utas inkább hasonlított múmiához, mint emberhez. Fejét óriási paróka borította és e hatalmas alkotmány alatt alig látszott a pergamentszerü bőrrel borított, ezer ránctól keresztül-kasul szántott sovány arc. De ebből az arcból csodálatosan villogó szempár tekintett a hivatalnokokra és egy éles, gúnyoros hang szólalt meg: „Itt van az útlevelem. Dugárút azonban nem hozok magammal, ha csak önmagamat nem." A tisztviselők egy pillantást vetettek az útlevélre és azután mélyen meghajoltak. Olyan mélyen, ahogy talán Provence és Artois grófjai, a király fivérei előtt is alig hajoltak volna meg. És tisztelettől elfojtott hangon mondották: „Méltóztassék útját folytatni, monsieur Voltaire/4 Hosszú esztendők önkéntelen és önkéntes száműzetése után tehát Párisba tért vissza az a különös férfiú, kinek neve elválaszthatatlanul összeforrt a tizennyolcadik század