A nemzetközi enyhülés néhány elméleti-politikai kérdéséről [antikvár]

Az enyhüléssel kapcsolatos elméleti, politikai problémák aktualitása A hetvenes években - kelet-nyugati viszonylatban - a nemzetközi kapcsolatok uralkodó irányzata és folyamata - ellentmondásaival együtt -az enyhülés volt. Az enyhülés előfeltételei és a megvalósítására irányuló kísérletek - főleg Európában - már korábban, a hatvanas években jelentkeztek. Korunkban, amelyre a két egymással szembenálló társadalmipolitikai rendszer és katonai szövetség létezése jellemző, az enyhülés objektív jelenség.1 Az enyhülési politika viszonylag eredményes érvényesülésének szubjektív vonásai is vannak. A nemzetközi enyhülésben részt vevő államok kormányainak, vezető köreinek az a politikai szándéka és döntése - ugyancsak eltérő motivációk alapján —, hogy enyhülési politikát folytatnak, szubjektív mozzanat, amely az objektíve létező nemzetközi szükségszerűség felismerése, tükröződése. Ha a kormányok az enyhülést erősítő politikát folytatnak, ami a realitásokra épül, akkor e politika tárgyiasult eredményei, az összes nehézség és ellentmondás ellenére, a mai nemzetközi viszonyok integráns részévé válnak. Ez akkor is igaz, ha a nemzetközi enyhülésben részt vevő szocialista és kapitalista országok kormányai egymástól eltérő módon, sőt egymással homlokegyenest ellenkező értelemben fogják fel az enyhülés lényegét, tartalmát, struktúráját és funkcióját is. Az enyhülési politika elindításában és kiszélesítésében nagy szerepük volt a szocialista országoknak. A szocialista országoknak legalább három fontos körülmény egyidejű létezésére volt szükségük ahhoz, hogy kibontakoztathassák az enyhülési politikát, s kézzelfogható eredményeket is fel tudjanak mutatni: 1. Saját politikai akaratuk, hogy fokozatosan lerombolják a hidegháborús időszak érintkezési normáit, és kísérletet tegyenek -bizonyos kockázatot is vállalva — az eltérő érdekek egyeztetésére. 2. A nemzetközi erőviszonyokban bekövetkezett változások, amelyek objektív alapot adtak az enyhülési politika megszervezéséhez és megvalósítási kísérletéhez. Az enyhülés lényegének vizsgálata szempontjából ezt alapvető kérdésnek tekintem, nemcsak a múltra, hanem a jövőre vonatkozóan is. „A hidegháborúról, a két világ közötti robbanásveszélyes konfrontációtól a feszültség enyhítése felé végrehajtott átmenet mindenekelőtt a nemzetközi erőviszonyokban végbement változásokkal függött össze."2 (Kiemelés B. J.) 3. A fejlett tőkésországok vezető köreinek az a politikai szándéka -ingadozva és sokszor csak kényszerűen —, hogy elfogadják az enyhülési politikát, és ennek égisze alatt érvényesítsék érdekeiket a szocialista